Kézműves Alapítvány - A hagyomány szolgálatában

SZALMAFONÁS HAJDÚNÁNÁSON

„ Hajdúnánást régen az arany szalma városának is nevezték, hiszen évszázadok óta nagy hagyománya van itt a szalmafonásnak. A nánási asszonyok számára kenyérkereset volt a szalmakalap fonás, szinte minden háznál csinálták ősztől tavaszig. A módosabbaknak fonóházuk volt, ahol a házigazda meleg szobával és világítással szolgált, a háziasszony főtt kukoricával és almával kínálta a fonó népet. Mindennek fejében szombaton valamennyi munka, amit az ő szalmájából fontak, a házigazdát illette. Az első világháború eltüntette a fonóba járás népi szokását. Ezután lassanként megjelentek a gépesített gyárak, ahol már nemcsak kalapokat, hanem egyéb használati tárgyakat is (táskákat, tálakat, papucsokat, szőnyegeket) is készítettek. Az asszonyok eleinte saját maguk árulták a portékájukat, de az 1870-es évektől már az első nánási kalapkereskedők nemcsak Magyarország-szerte, de Ausztria minden tartományába és a Balkánra is eljuttatták a szalmakalapokat. Az 1890-es években az idényhónapokban (februártól májusig) naponta 4-8 vasúti kocsi árut szállítottak el, ugyanis Európában ekkortájt volt nagy divat a szalmakalap viselet. A nánási kalapok állták a versenyt a több évtizedes múlttal rendelkező német, svájci belga és angol szalmakalapokkal.
A fonatkészítés igen régen kialakult szokásokra épül. A munka első szakasza a szalmaszedés. Aratás idején gazmentes búzából és rozsból marokkal kell kiszedni és csomóba rakni az egészséges, töretlen szálakat, kévékbe kötni, majd eltárolni őszig. Akkor következik a tisztítás és válogatás. A kévéket szálanként ízekre szedik és háromfelé osztályozzák (vastag, középvékony és hegyivékony), majd csomókba kötik. Ezután áztatják, hiszen ily módon a szalmát könnyű fonni, mert a szálak nem törnek el. Megkülönböztetnek például hetes-, lapos, makkos-, tarka- és díszítő fonatokat.”

A szalmafonó mesterség mai jeles képviselője Reszeginé Nagy Mária népi iparművész, a Népművészet Mestre, aki magáról így vall:. „ A szalmát igen korán, három és fél éves korom óta kötöm, melyet anyai nagymamámtól tanultam. Egész életemben Hajdúnánáson laktam, négy gyermeket neveltem fel és mellette mindig szalmafonással foglalkoztam. Az évek múlásával újabb és újabb ötleteim voltak a szalma fonását illetően, és az igények most is megkövetelik, hogy mindig más formátumot, motívumot készítsek. Az Aranyszalma Alkotóház és Galéria megépülésével nagy álmom vált valóra. A hely állandó kiállítást és vásárlási lehetőséget biztosít az érdeklődők számára.”
Reszeginé Nagy Márianépi iparművész 2000-ben az Év Mestere, 2014-ben pedig a Népművészet Mestere elismerő címet kapta meg alkotómunkájáért. Saját maga termeli a szalmát, amelyből nemcsak dísztárgyakat, de használati eszközöket is készít.
A városközponttól néhány percnyi sétával könnyen megközelíthető, mely az a nádfedeles parasztház, amely az 1700-as évek végén népi klasszicista stílusban épült. Ebben a Jókai u. 12. sz. alatti háromosztatú módos paraszti házban alakította ki szívós, kitartó, elhivatott munkával az Aranyszalma Alkotóházat, melyben az idelátogató megcsodálhatja Hajdúnánás 150 éves múltra visszatekintő szalmaiparának eszközeit és termékeit (pl.:szalmavarrógép, mángorló, az aratókoszorúk, és a kunkorgók), köztük Reszeginé Nagy Mária szalmafonó, számos különleges munkáját.

Hajdúnánáson a szalmafonás évszázados hagyományát felelevenítve kétévente hirdetik meg az Aranyszalma Nemzetközi Szalmafonó Pályázatot, és kiállításokkal emlékeznek meg erről a nehéz, de szép mesterségről.

A Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság 4/2014. (03.04.) sz. határozatával a megyei értéktárba felvette a hajdúnánási szalmafonást.