SÜTŐ BRIGITTA
textilhímző, A Népművészet Ifjú MestereDebrecenben születtem 1989. szeptember 22-én. Édesanyám Király Róza, édesapám Sütő Imre, mind a ketten mezőgazdasággal, állattartással foglalkoztak, négy lánygyermeknek adtak életet, közülük én vagyok a legfiatalabb.
2014. június 2-án megszületett fiam Gergencsik Bence, aki bearanyozza mindennapjaimat.
Általános iskolai tanulmányaimat a Gönczi Pál Általános Iskolában végeztem, ahol lehetőségem nyílt emelt szinten textiltechnikát tanulnom, így már itt elsajátíthattam a magyar népi hímzéseink alap és díszítőöltéseinek gazdag tárházát. Az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán érettségiztem, ahol kezdetektől én készítettem színpadi produkcióink díszletét és jelmezeit.
A textilek sokszínű felhasználása iránti érdeklődésem olyan nagyfokú volt akkorra már, hogy 2008-szeptemberében egyszerre jelentkeztem a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnök karára, és a Könnyűipari Szakközép - és Szakiskola Ruhaipai technikus szakára, ahol szakmai gyakorlaton Szabóné Bancsi Mária tanított meg a varrógéppel való varrás műveleteire, módszerére.
2009-ben a Dezsőné Borbély Emma által szervezett hajdúszoboszlói Gyapjas házban rendezett szövő táborba én is jelentkeztem, ahol megismerkedtem a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesület néhány alkotójával és vezetőjével. Tarsoly Andorné, aki a Könnyűipari Szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettese volt, az egyesület, hímző szekciójának a vezetője segítette utamat, és mutatta meg a magyar népművészet hímzéskultúrájának sokszínűségét, mintakincsét.
Ebben az évben a VIII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton I. helyet kaptam, a zoboralji mintával díszített függönyömre, és futómra. Mesterem és felkészítő tanárom Tarsoly Andorné volt. Az IPOSZ-tól megkaptam az „Ifjú kézművesek” díját. Szeptemberben tagja lettem mesterem által vezetett Homokkerti Díszítőművészeti szakkörnek, és az Ő valamint az egyesület elnöke Hubert Erzsébet javaslatára beléphettem a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesületbe.
2010-ben a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola ruhaipari tanműhelyeinek, és szabászatának a műszaki vezetőjeként dolgoztam az iskolában.
2011-ben beiratkoztam a Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskolába Békéscsabára, ahol először kézi-és gépi hímző, majd népi játszóház és kismesterség oktatója szakképesítést szereztem. Oktatóim és felkészítő tanáraim: Dr. Illés Károlyné, Jenei Anikó, Pál Miklósné, Széll János.
2012-ben Az Óbudai Egyetem Tudós Diákköri konferenciáján II. helyezést kaptam a „Fiatalok Szerepe a Népművészetben” című tanulmányomra. Ettől az évtől kezdve a jelenlegi Debreceni Szakképzési Centrum Könnyűipari Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola Kézi-és gépi hímző szakoktatója vagyok.
2013-ban a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesület ellenőrző bizottságának a tagja lettem. Az egyesület tevékenységi körét színesítve 2014-től a Fény Felé Alapítvány autizmus spektrumzavarral élő ellátottjainak játszóházi technikákat bemutató szakkört tartok, valamint minden hónapban Hajdú Bihar megye óvodapedagógusainak az év ünnepköreit feldolgozó alkotó napokat szervezek.
2015-év végéig öt beadott hímzett textilemre a Népi Iparművészeti Osztály által megrendezésre került szakmai zsűrizésem eredménye, 5 db „HA” kategória.
2015-ben játszóház-vezetőként tagja lehettem a magyar csapatnak az Expo2015Milano Világkiállításon.
2015. június 23-26 ig Erdélyben a Szilágyság területén gyűjtöttünk a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesület néhány alkotójával az ott fennmaradt szövést, hímzést, viseleti darabokat és fazekasságot.
Ez év szeptemberében az a megtiszteltetés ért, hogy magyar küldöttként képviselhettem hazámat, Törökország Gölcük városában megrendezésre került hímzés világfesztiválon.
2016-ban elkezdtem a Gyógypedagógiai segítő munkatársképzést, mert iskolánkban és az egyesületnél alkotó sérült csoportnál is napi szinten foglalkozom sajátos neveltetésű, autista spektrumzavarral élő, beilleszkedési problémával küzdő, depresszív kedélyállapotban szenvedő emberekkel.
Díjai:
Ifjú Kézművesek díja - IPOSZ 2009
A Népművészet Ifjú Mestere - 2016
Príma Primissima junioR kategória - 2016