GÁL TAMÁS
fazekasDebrecen Tel.: +36/30 / 430 96 75
Érettségi után a Debreceni Kézműves Szakiskolában kezdtem el ismerkedni a fazekas szakma rejtelmeivel. Az iskola első évében a nagybányai Bagossy Sándor Népi Iparművész, míg másodévben a korábban a mezőtúri Fazekas Szövetkezetben alkotó Tóth Géza Népi Iparművész tanításait követtem. Rajtuk kívül mesteremnek tekintem még a körösrévi Hasas Pétert, illetve a Debrecenben dolgozó Lugossy Györgyöt is. 1996 elején saját fazekas műhelyt alakítottam ki a házunk pincéjében, számomra ez jelenti a békés alkotás szigetét.
Elsősorban mázas használati edényeket (bögre, mécses, fűszer-, szalvéta-, gyertya-, fakanáltartó, butella, boroskancsó, káposztásfazék, korsó) készítek vásárokba, illetve egyedi megrendelésre díszesebb készleteket, áttört tányért, tükörkeretet, faliórát. Kedvelem a karcolt és a rátétes díszítést, illetve a színes fazekas mázak összefröcskölésével létrejövő pompázatos színkavalkádot.
1995-ben ismerkedtem meg a Boróka Egyesülettel, melynek lelkes tagjai bevezettek a gyermek játszóházak, táborok csodálatos közegébe. Azóta számtalan sikeres gyermekrendezvényt bonyolítottunk le az egyesület tagjaival közösen.
2000-ben szereztem meg a Békéscsabai Kézműves Iskolában a népi kismesterségek oktatója, fazekas szakoktató bizonyítványt. Ez idő óta rendszeresen vezettek gyerekeknek szakkört, felnőtteknek tanfolyamot és nyaranta fazekas tábort.
A Bihari Népművészeti Egyesületnek tíz éve vagyok a tagja, ahol a kézműves alkotókkal rendszeresen szervezünk vásárokat, kiállításokat, zsűrizéseket, konferenciákat és táborokat.
Távlati célom a magyar fazekas hagyományok értő művelése és továbbadása a felnövekvő generációknak.