KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











BOJÁN IMRE
riselő
Debrecen
Tel.: 70/329 3817
e-mail: bojanimre@yahoo.com
web oldal: www.riseltcsipke.5mp.eu

Boján Imre debreceni nyugdíjas vagyok, hogy mikor születtem nem árulom el, mert olyan régen volt, hogy szégyellem, de arra büszke vagyok, hogy már a 80 éven is túl vagyok. Fiatal koromban elvégeztem a kötelező és szabadon választott iskolákat és okleveles gépészmérnök lettem és dolgoztam 40 évet. A sok szabadidőmet már addig is próbáltam hasznosan eltölteni. Házat építettem, lakást újítottam fel, kertet műveltem, csibét neveltem stb. Az volt az ars poeticám „amit ingyen adnak, el kell fogadni, amit megfizetnek, el kell vállalni”. Nyugállományba vonulásom után még sokkal több szabadidőm lett, ennek hasznos eltöltésére ajánlották sógornőim a riselést – ezt ők akkor már magas színvonalon művelték. Előbb furcsának találtam az ötletet, mert addig egy leszakadt gombot sem varrtam fel. De aztán úgy gondoltam, hogy amit egy asszony meg tud csinálni, azt egy ember is meg tudhatja. Megpróbáltam, és ha primitív módon is, de sikerültek a műveletek. Már akkor tudtam, hogy ezt nekem találták ki és ennek elkötelezettje, megszállottja leszek. Mivel tudom, hogy a gyakorlat teszi a mestert én is szorgalmasan gyakoroltam és eljutottam odáig, hogy már 18 kiállítást rendeztem nagy sikerrel. Alkotásaim magas színvonalát igazolja, hogy az Iparművészeti Lektorátus és a Hagyományok Háza zsűrije, mintegy 50 alkotásomat fogadott el iparművészeti, illetve népművészeti alkotásnak. Jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Parkban működő Kézművesudvar alkotóműhelyében is dolgozom.
 A riselés a kalocsai népművészet legjelentősebb eleme. A hagyomány tisztelete azonban sohasem szorítkozhat a meglévő tárgyak lélektelen másolására. A művész mindenkor hozzátett a saját egyéniségéből és a fejődéshez hozzájárul az új technikák és anyagok felhasználása is. Lengyel Györgyi gondolatait figyelembe véve alakítottam ki a csak riseléssel készült alkotásokat és a kisebb használati és ajándéktárgyakat: karkötő, könyvjelző, nyaklánc, poháralátét stb.
 2013-ban országos pályázaton alkotásaimmal elnyertem a „Magyar Kézműves Remek” címet.
A továbbiakban pedig szeretnék még hosszú időn keresztül művészi hitvallásom szerint élni miszerint: „Aki virágok között jár alkotása közben az teljes szívét adja másoknak.”




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM