2016 június 10. péntek
A rendezvény résztvevőit a június 10-én 17 órakor kezdődött rendezvényen Berényi András polgármester köszöntötte, aki elismerő szavakkal szólt a településen élő alkotók aktivitásáról, civil szervezetté alakulásáról és az elmúlt év helyi fejlesztéseiről, valamint a következő időszak terveiről, köztük a malom épületének tervezett felújításáról.
Miléné Fényi Györgyi önkormányzati képviselő szép szavakkal méltatta tradicionális kultúránkat, gyökereinket, melyből táplálkozik a jelen és a jövő nemzedéke.
Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány alapító kurátora röviden bemutatta az alapítvány tevékenységét, lehetőségeit és beszélt az értékfeltárás, a kézműves hagyományok átörökítésének fontosságáról, a személyiség fejlesztésében betöltött szerepéről.
Az alábbiakban a folyamatosan fejlődő, szépülő településen június 10-én készült felvételek, valamint a rendezvény megnyitójáról, illetve a kiállításról készült fotók láthatók.
⇦ VISSZA
HOSSZÚPÁLYI FALUNAP – BEMUTATÓ A KÉZMŰVES ALAPÍTVÁNY MÍVES GYŰJTEMÉNYÉBŐL
A Hosszúpályi Falunap nyitó eseményéhez kapcsolódva tartottak bemutatót a Kézműves Alapítvány Míves gyűjteményéből.A rendezvény résztvevőit a június 10-én 17 órakor kezdődött rendezvényen Berényi András polgármester köszöntötte, aki elismerő szavakkal szólt a településen élő alkotók aktivitásáról, civil szervezetté alakulásáról és az elmúlt év helyi fejlesztéseiről, valamint a következő időszak terveiről, köztük a malom épületének tervezett felújításáról.