Kézműves Alapítvány - A hagyomány szolgálatában

DEBRECENI CIFRASZŰR

A szűr jelentése kettős, mely egyrészt az anyagot, szűrposztót, másrészt az ebből a szűranyagból készült, és ugyancsak szűrnek nevezett kabátféle felsőruhát jelenti.
A szűr a magyar ember, de különösen a pásztorok legősibb, legkedveltebb, igen csínos, népdalokban is gyakran emlegetett felső ruhája volt.” ( Béres András: A debreceni cifraszűr)
A cifraszűrt különleges magyar ruhadarabnak mondhatjuk, mert az ország határain nem terjed túl, sőt a Kárpát-medencében élő más nemzetiségek is csak a magyar nyelvhatár mentén vették át.
A hortobágyi pásztorok viselete szinte az egész Tiszántúl középső és északi részét befolyásolta, ugyanis Debrecen mutatott példát a városok, a falvak széles köre ruházkodásában.
A szűrt vállra vetve viselték, melyet a mellen szíjcsat fogott össze. Az ujjak végét rendszerint bevarrták, és a visszahajtott, kihímzett kézelővel együtt, zsebnek használták. A pásztorok, juhászok ebben tartották a dohányt, pipát, gyújtót, és egyéb kellékeket. A XIX. században a falusi bírók abban vitték a falu adóját a megyeházára. Erről hűen szólnak népdalaink is. Pl.:
"Bé van az én szűröm ujja kötve
Barna kislyány ne kotorássz benne!
Az egyikben acél, kova, tapló,
A másikban százforintos bankó!"
A szűr viselésének szigorúan kialakult rendje volt, egy meghatározott szűrtípust csak azok ölthettek magukra, akiket az megilletett. Formája, színe, díszítménye utalt viselője foglalkozására, rangjára egyaránt. A hortobágyi pásztorok (gulyások, csikósok) a fehér, rövidebb, térdig érő keskeny szegélyű, nyaktalan szűrt kedvelték. Ennek szegélye általában zöld és piros színű posztó volt.
A Hortobágy környéki parasztlegény addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe lehetett a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre-hajnalra a tornácra "kitették a szűrét". A cifraszűr egész életén át elkísérte a parasztembert.
Készítése nehéz és időigényes munkafolyamat volt.
A szűr-posztót eredetileg a hosszú szőrű perzsa juh durva gyapjából szőtték. Később áttértek merinó juh tenyésztésére, mert annak finomabb karazsia gyapjúja volt. A török megszállás alatt a juh állomány jelentősen megfogyatkozott. Ezért a szűr-posztót drága pénzen Erdélyből kellett behozni, ahol az ipar jó része a brassói szászok kezében volt. (Közülük később többen áttelepültek Debrecenbe a híres nagyvásár miatt.)
A hortobágyi parasztok szűrposztóból készült ruhadarabját debreceni szűrszabók készítették. A szűr alapanyagát, a posztót a csapók, szabását, varrását pedig a szűrszabók végezték.
A kész „szőttest” előbb két óra hosszán át hideg vízben hagyták állni. Ezután két napig forró fürdőben áztatták, majd egy napra újra hideg vízbe tették. Ezt követően keskeny, lapos, keményfából készült vázra erősítették. Legalább három ilyen faváz feküdt egymás mellett, amelyekre hat napig folyamatosan eresztették a vizet, miközben a csapók addig „csapták”, amíg teljesen tömör anyagot nem kaptak. Utána kivették a vízből, és a kallók kalimfákkal (innen „kalimpál” szavunk) addig „kallózták”, amíg ki nem verték belőle a vizet. Ezután kiterítették a napra száradni. Ezzel az eljárással kapták a gyönyörű fehér szűr-posztót, melyből a híres debreceni cifraszűr is készült. Később, mind a csapók mind a kallók munkáját gépesített, hidraulikus fakalapácsok váltották fel.
A hagyományos szűr nyolc vagy kilenc darabból állt. Eleje és háta egy-egy hosszból készült. Az eleje középen nyitva volt, a két széle elől végig kihajtódott, melyeken végig hímzés, vagy rátétes díszítés volt. A hátrészhez erősítették a gallért, melyen szintén díszítés volt. Két alsó sarkának pedig kis korong volt a dísze.
A cifraszűr szűr eleje és háta pontosan megegyezett a szűr-posztó szélességével, vagyis 60-63 cm volt. Mivel ez keskenynek bizonyult, a két oldalába elől-hátul, az ujj alatt, beletoldottak egy-egy két részből álló darabot. Az alsó részt aszaj-nak hívták, a felső rész neve pálha volt. Előbb a pálhát és az aszajt kihímezték, és csak azután állították össze. A kettőt korábban egy vóc nevű varrás tartotta össze, majd egy csipkének nevezett színes posztócsík. Debrecenben az aszaj rendszerint két hímzett darabból állt, melyet dupla-aszajos szűrnek hívtak.
„ A magyar szűrön nem a divat, vagy a szűrszabó szeszélye szabja meg a díszítmény helyét, hanem magának a szűrnek szabása. A szűr-díszítmény szerkezeti adottságokhoz kötött s fejlődése bizonyos törvényszerűséghez alkalmazkodik. A szűr első, ősi díszítményei a vizszintes szabás-vonalak mentén keletkeztek s a „vócból” fejlődött minden olyan dísz, amely nem szegély-eredetű, vagy csokorszerű. A fejlődés folyamán szélesedett csipkévé a vóc és jelent meg a csipke járulékaként a hímzés.
Mi hát a szűr? Rendkivül egyszerű és ősi szabású paraszti ruhadarab, amely szűrposztóból készül. (Szűr = szőr. Szűrposztó = szőrposztó, abaposztó, halina, daróc. Készítője, a szűrtakács = csapó. Ősrégi magyar mester, a gubacsapóval együtt. A csapómesterség középpontja, már a XIV. században Debrecen volt, míg az utolsó csapóműhely a világháború alatt szünt meg, Veszprémben.) A szűr tizenegy darabból áll s minden darabja tégla-alakú. Görbe vonal nincs a szabásában. Eleje és hátulja egy darab, elől végighasítva, a nyaknál haránt kivágva, hogy az „elej” visszahajtható legyen. A két elejt csak a csatos szíj tartja össze. Hátul lelógó, csuklya-módjára használható, négyszegletes gallér a legjellemzőbb része. E nélkül a szűr csak gubaszűr, juhászszűr, vagy szűrkabát. Oldala három darabból áll: a pálhából, aszájból és oldalból. Ujja nyitott, vagy fenekelt. („Be van az én szűröm ujja kötve...”) A pásztor ebben tartja pipáját, tűzszerszámát s egyéb apró holmiját. A szűr rendesen szárközépig, olykor térdig ér, bősége megüti a két métert. Sohase „húzzák” fel, csak vállra vetve viselik. Gyalogjáró embernek, lovasnak egyformán alkalmas.
Dísze: rávarrott, színes posztó és gyapjúhímzés. Cselédnek kevesebb díszű parasztszűr dukál, a dúsabb díszítésű cifraszűr gazdaembert, hetyke pásztort illet. Pásztornak különben mindene a szűr, amely valamikor esztendei kezdő-fizetése volt a kisbojtárnak. Parasztlegény addig nem házasodhatott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Lánynézőben „ottfelejtette” szűrét a lányos-háznál s a kosarat az jelentette, ha másnap „kitették a szűrét”a ház elé.
Simon kanász balladája szerint még szemfedőül is szolgált a cifraszűr. (A cifra szót eredetileg a körös díszítés megjelölésére használták.) Lótakaró, eső-szél ellen köpenyeg, nyereg, derékalja, párna, ülőke, verekedésnél védő-pajzs, igazán „minden” ez az ősi ruhadarab, amely csak Magyarországon és Erdélyben általános, itt is csupán a magyarlakta területeken. A tótok és a szászok a magyaroktól vették át.
Az igazi szűr csak az, amelyet szűrszabó készített, csapócsinálta, ványolt, préselt szőrposztóból.” (Dr. Győrffy István: A cifraszűr)

A Debreceni Értéktár Bizottság 11/2014. (01.29.) sz. határozatával a debreceni értéktárba, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság 10/2014.(03.04.) sz. határozatával a megyei értéktárba felvette a debreceni cifraszűrt.