2019 augusztus 17. szombat
Az alkotótáborban résztvevő művészek: Csorján Melitta, Forró Ágnes, Gonda Zoltán, László Ákos, Nuridsány Éva, Ürmös Péter és Vincze László.
Példaértékű a sárándiak művészetpártoló és támogató tevékenysége. A településen ugyanis családias légkörben, szeretettel fogadják már 4. éve az alkotókat és minden este más család látja őket vendégül. Ezen a nyáron Go-Tax kft., Porkoláb Istvánné, Mócsán Tiborné Zsóka, Vincze Julianna, Nagy Gyula, Román András, Szántó József, Gombos Andrea és családjaik voltak a vendéglátók. Az ő nagylelkű támogatásuk is hozzájárult ahhoz, hogy Sárándról új művészeti alkotások születtek.
Dr. Tar Károlyné kiállítás megnyitójának szövege
⇦ VISSZA
SAM 4. - A Sárándi Alkotóműhely kiállítása
Immár 4. éve, minden nyáron megszervezik Sárándon a képzőművészeti alkotó tábort. A településen élő Vincze László grafikusművész, a SAM Alapítvány elnöke által életre hívott és szervezett tábort a falu önkormányzata és lakosai is támogatják. Ebben az évben is kiváló képzőművészek mentek el a hívó szóra, hogy megismerkedve a 800 éves faluval, a sárándi tájjal, az ott élő emberekkel, értékekkel, élményeiket megjelenítsék, képpé formálják. A létrehozott alkotásokból kiállítást rendeznek, melyet Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora nyit meg augusztus 17-én 15 órakor a közösségi házban. A művészeket és a közönséget Dézsi András polgármester köszönti.Az alkotótáborban résztvevő művészek: Csorján Melitta, Forró Ágnes, Gonda Zoltán, László Ákos, Nuridsány Éva, Ürmös Péter és Vincze László.