2021 november 22. hétfő
Idén Hajdúszoboszló adott otthont a Hajdú Bihar Megye Napja alkalmából tartott ünnepi közgyűlésnek. A házigazda Czeglédi Gyula polgármester köszöntőjében
a történelmi időket idézte fel.
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott, „ az a feladatuk, hogy Hajdú-Bihar Megye Napját megtöltsék olyan a tartalommal, hogy a megye valamennyi települése, lakosa, civil szervezete a sajátjának érezze.”
Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke felidézte, hogy a Hajdúkerület 1698. november 22-én alakult meg, ami csaknem 200 éven át kiváltságokat, jogokat adott az itt élőknek, egészen 1876-ig, amikor létrejött a Hajdú vármegye Debrecen központtal, majd kibővült 1950-ben az egykori Bihar vármegyével. Beszélt továbbá a megye jelenéről és jövőjéről.
A megyei önkormányzat „A hajdú hagyományok nyomában” című projektjében Bocskai-szablya készítését és adományozását vállalta, mely a hajdú-bihariak összetartozását, napjainkban pedig a jelen és a jövő kihívásaival való közös szembenézésünket is jelképezi. A megyei közgyűlés elnöke egy-egy szablyát átadott a jelenlévő országgyűlési képviselőknek és a megyei kormánymegbízottnak,
Ezt követően Pajna Zoltán a megye kiválóságainak adott át kitüntetéseket:
Év Civil Szervezete-díjat vehetett át a Hajdúszoboszlói Gazdakör és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület,
Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérmét kapta meg a hajdúböszörményi Civilek Lakóhelyért Egyesület,
Hajdú-Bihar Megye Közigazgatásáért feliratú emlékérmet kapott Ferencz Zoltánné,
Kovács Pál-díjat vehetett át Szvitacs Alexa és Trencsényi János,
Arany Sándor-díjat kapott Gálné Kiss Zsuzsanna és Sáfián László,
Maróthi György–díjat vehetett át Deli Lajos és Dr. László Vilmos Csongor,
Kölcsey Ferenc-díjban részesült Borbély Gyula, Korpa Tamás és Varga József,
Bocskai István-díjat kapott Dr. Bihari-Horváth László múzeumigazgató.
Valamennyi díjazottnak tisztelettel gratulál a Kézműves Alapítvány kuratóriuma.
⇦ VISSZA
ELISMERÉSEK HAJDÚ BIHAR MEGYE NAPJA ALKALMÁBÓL
ELISMERÉSEK HAJDÚ BIHAR MEGYE NAPJA ALKALMÁBÓLIdén Hajdúszoboszló adott otthont a Hajdú Bihar Megye Napja alkalmából tartott ünnepi közgyűlésnek. A házigazda Czeglédi Gyula polgármester köszöntőjében