KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











HARSÁNYI EDIT
hímző, csipkekészítő népi iparművész
Debrecen-Józsa
Tel.: +36-20- 4949-419

A népművészettel, ezen belül a hímzéssel 2002-ben ismerkedtem meg egy képzés keretében. Oktatóm Tarsoly Andorné volt és kiváló eredménnyel szakmunkásvizsgát tettem kézi-gépi hímzésből. Nagyon megszerettem a népművészetet, így tudásomat népművészeti-hagyományőrző szakkörökben (Tiszta Forrás hímzőszakkör, Józsai Díszítőművészeti Kör) gyarapítottam, melyeknek most is tagja vagyok. A hímzés mellett a csipke is érdekelni kezdett, mivel ezek szerintem nagyon egybefonódnak, hiszen a különböző textíliák szélmegoldásai, illetve a hímzett ruhadarabok betétcsipkéinek míves kézi elkészítése is igen fontos. A különböző csipkék készítését kiváló mesterektől, Leontesz Zoltánné Zsuzsika nénitől a vert csipkét, majd később a varrott  csipke készítését Pető Lászlóné, Évikétől tanultam meg.
Tagja vagyok a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületnek és a Magyar Csipkekészítők Országos Egyesületének.
Rendszeresen részt veszek országos népművészeti pályázatokon, ahol többször részesültem már elismerésben, díjazásban. Az alkotókörökkel, melyeknek tagja vagyok, úgyszintén több pályázaton sikeresen szerepeltek hímzéseink, köztük az én munkáim is.
Nagy öröm volt számomra, amikor textiljeimet Olaszországban, Firenzében is bemutatták. Ugyancsak megtiszteltetés volt, amikor felkértek arra, hogy a debreceni viselethez készítsem el a női ruhához, illetve a pártához az aranycsipkét. Ez komoly szakmai kihívást jelentett, hiszen a már nagyon szétfoszlott múzeumi csipke alapján, minden minta és leírás nélkül sikerült ezeket az egykoron használt gyönyörű csipkéket felélesztenem, elkészítenem.
2015-ben eddigi munkám eredményeként megkaptam a népi iparművész címet.
A célom az, hogy ezen a területen tudásomat folyamatosan gyarapítsam, hogy minél szebb hímzett textileket készítsek, végső soron pedig az, hogy hozzájáruljak hímzéskultúránk hagyományainak megőrzéséhez, továbbéltetéséhez.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM