KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











HUTKAI LÁSZLÓ
bőrműves Népi Iparművész
Debrecen
Tel.: 52/440-676   36-20-548-5872
e-mail:hutkailaszlo@t-online.hu

Ifjú pedagógusként a feleségemmel már az 1970-es években néprajzi gyűjtéseket végeztünk. Ezáltal kerültünk szoros kapcsolatba a tárgyi népművészettel, a népi gyermekjátékokkal. Kezdettől fogva törekedtünk arra, hogy ezekből az ismeretekből minél többet átadhassunk tanítványainknak. A tárgyi kultúra iránti érdeklődésünk, valamint a hagyományátadás szükségessége késztetett minket arra, hogy mindegyik természetes anyaggal tudunk bánni. Sok kézműves mesterség alapjaiba betekintettünk és igyekeztünk a legalapvetőbb fogásokat elsajátítani. A népi játékok készítése mellett, szövő, faműves és bőrműves szakoktató lettem.
Az évek során nagyon sok foglalkozást, továbbképzést és tábort vezettem. Gyakorlati oktatója vagyok a Népi játszóházvezetői tanfolyamoknak. Ilyen feladatot 10 esztendőn át Erdélyben is végeztem, a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett tanfolyamokon.
A bőr megmunkálásával való ismerkedés is régi keletű. Először csak a játszóházi foglalkozásokhoz szükséges ismereteket birtokoltam, majd az évek során gyarapítottam azokat. A mesterség elméleti ismereteit, gyakorlati fogásait elsősorban könyvekből, régi tárgyak elemzésekor szereztem. Sokat köszönhetek két kiváló szakembernek, Torma Lászlónak és Molnár Imrének, akiktől sok hasznos tanácsot és biztatást kaptam. 2000-ben lettem bőrműves Népi Iparművész. 2008-ban Király Zsiga díjat kaptam. 2010-ben az Élő Népművészet országos pályázaton Arany oklevél elismerésben részesültem.
Igyekszem igényes, jól használható, kézzel készített tárgyakat létrehozni. Ezek formái, díszítményei a hagyományt követik.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM