KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK







FAZEKAS LAJOS
fazekas Népi Iparművész, a Népművészet Mestere
Nádudvar
Telefon/Fax:   +36 54 480 425
Mobil:            +36 30 555 4587
Email:info@nadudvarifazekashaz.hu 
Honlap: www.nadudvarifazekashaz.hu   www.feketekeramia.hu

Talán négyéves koromban fogtam először agyagot a kezemben. Azért nem előbb, mert édesapám, aki katona volt a második világháborúban három hónapos koromban látott először, másodjára pedig négy évvel később, amikor a kujbisevi hadifogságból hazatért. Édesapám hazatérte után a szoba egyik fele műhelyként, a másik lakóhelyként szolgált. Akkortájt ismerkedhettem meg a fazekasság alapanyagával, az agyaggal. A szakma azonban – természetes módon – akkor még nem ragadott magával.
A piaci eladásra készült virágcserepek, tejes köcsögök, vizes kanták nem azt a formavilágot képviselték, amibe később beleszerettem, de a megélhetéshez akkor ezt kellett készíteni s ezt is csak a földművelés, állattenyésztés mellett.
Apuka így is mindig azt vallotta, hogy ő félig paraszt, félig iparos, s nekem is azt tanácsolta, ne csak egy lábon álljak az életben.
Az 1950-es évek legelején Fazekas nagymamámtól tanultam el a fekete kerámia díszítésének, az ún. síkálásnak a művészetét. Ekkor léptek be a családtagjaim a fővárosi székhelyű Népművészek Háziipari Szövetkezetébe, amely biztos megrendeléseket jelentett számukra.
Az általános iskola jó eredménnyel való elvégzése után jómagam is be akartam állni a dolgozók sorába, ám anyai nagymamám biztatására beírattak a hajdúszoboszlói gimnáziumba, amit sikerült elvégezni. Ezután egy hozzánk járó – édesapámat különféle szakmai tanáccsal ellátó –, főiskolai tanár javaslatára jelentkeztem a budapesti Iparművészeti Főiskolára.  A felvételin az egyik rajzomon nem sikerült a hokedlit valósághűen ábrázolni, ezért nem vettek fel, de a tanár biztatott: jövőre biztosan sikerül. Én azonban nem jelentkeztem újra, inkább 1962. szeptember 1-jén leszerződtem tanulónak a Népművészek Háziipari Szövetkezetébe. Az elméletet Püspökladányban oktatták, a gyakorlatot, meg apukámtól tanulhattam. Rá egy évre Mezőtúron vizsgáztam színjelesre.
1965-ben volt életem első kiállítása Debrecenben, és ekkor már éreztem, hogy erre a pályára születtem. A következő esztendőben pedig már megkaptam a népi iparművész címet.
38 évesen lettem a Népművészet Mestere.  Nagy megtiszteltetés ez számomra, de nem kizárólag a sajátomnak érzem ezt a rangos elismerést, ami a szakmánkban a legnagyobb cím. Úgy vélem, akkor, 1982-ben nem csak Fazekas Lajost, hanem a fazekas szakmát, s azon belül is a mi négyszáz éves Fazekas-dinasztiánkat sikerült egy kicsit az érdeklődés középpontjában tartani. Egyébként meggyőződésem, hogy a Népművészet Mestere címet fiatalabb alkotóknak kellene odaítélni, mert szép az egy 70-80 évesnek is, de akkora lökést adna egy ifjú pályafutásának – amit én magam is megtapasztaltam –, hogy fáradtságot nem kímélve akartam megfelelni az elismerésnek. A legfiatalabb fazekas azonban nem én, hanem
nagybátyám, Fazekas István volt, aki 30 évesen érdemelte ki ezen elismerést, a díj alapítását követő esztendőben, 1954-ben,
 1971-ben egy kijevi, magyarul tanuló egyetemista csoport látogatott hozzám s annyira tetszett nekik, amit láttak, hogy az egyik diák javaslatára meghívtak kiállítani hozzájuk. Abban az időben persze nem ment az olyan egyszerűen: a Népi Iparművészeti Tanács rendezte a kiállítást, és a kikötésük az volt, hogy száz darab hagyomány hű kerámiát készítsek egy éven belül. Meggyőződésem, hogy ez a tárlat nem csak az életemben, de a nádudvari cserép történetében is mérföldkőnek tekinthető, és nem csak azért, mert minden egyes edényemet megvásárolták. Persze e mellett volt még számos kiállításom külföldön, például Litvániában, Olasz- és Németországban, vagy épp két, velünk szomszédos államban: Ausztriában és Romániában is.
Édesapám mindhárom fiának megadta az esélyt, de kikötötte, hogy mindegyikőnknek külön műhelye legyen, így alakult ki a saját stílusunk. Egy szakember akkor van „kész”, ha művén felismerhető a kézjegye, ha a nélkül is tudják, kinek a műve, hogy rá lenne írva. Egyébként ezek a családon belüli szakmai különbözőségek viszik előre a szakmát. Az enyém mellett Pista és Ferenc öcsémnek is megvannak a jellegzetes stílusjegyei, ahogy előbbi fiának, Pistinek is. Tetszik az ő fiatalos lendülete, ahogy élvezettel űzi ezt a mesterséget.
Ezzel együtt mindig is jó testvérek voltunk, vagyunk. Még szakmailag sem voltak nagy nézeteltéréseink.
Nagyon fontos a család számomra.
Legutóbbi szép példája ennek a 70. születésnapomra, a gyerekeim és a feleségem által, szervezett meglepetés ünnepség. Nagyon megható volt: másfél órás műsor keretében köszöntöttek családtagjaim, köztük kisunokáim, s legjobb barátaim, olyanok, akikkel már – kimondani is sok – negyven esztendeje barátok vagyunk. A család összetartó ereje egyébként is nagyon fontos nekünk. Én például nagyon szerencsésnek vallom magam, hogy ilyen feleséggel áldott meg a Jóisten, mint Erzsike, aki mindig a háttérből egyengette a családunk útját, nem akarta a maga pedagógus karrierjét építeni, így én tudtam a saját feladataimra koncentrálni. Ezért kimondhatatlanul hálás vagyok neki. De ugyanúgy említhetem gyerekeinket is: Lajost és Viktóriát, akik kamaszként, amikor éppen a fazekasházat építettük s arra kellett a pénz, sosem követelőztek. Természetesen mind a négy unokám belekóstolt már a korongozásba. A 16 éves, családfánkban a nyolcadik Fazekas Lajosnak már látható, hogy a megélhetése valószínűleg nem ez lesz, közgazdásznak készül. Igaz ez a többiekre is, bár a szintén középiskolás Zsófi remekül rajzol, Zoli unokámat pedig, akárcsak az apukáját leginkább a foci köti le. Talán a legkisebbet, a hatéves Botit érdekli leginkább a fazekasság. - Azért sajnálom, hogy utódaim között nemigen lesz, aki folytatja a hivatást.
Hogyan látom a fazekasság jövőjét?
 Sokan akarnak megélni a népművészetből, de ez manapság sem egyszerű. Ezért vannak, akik mindent elvállalnak a megélhetésért. Úgy vélem a kevesebb-több elvet is figyelembe véve, a magasabb színvonal felé kell elmozdulnia a szakmának, mert a minőségi portékákra mindig lesz igény és fizetőképes kereslet.
A szakma mellett mindig érdekelt a közélet is. Ezért amikor megkeresett a tanácselnök, meg a párttitkár, hogy a település érdekében legyek tanácstag, némileg bizonytalanul, de igent mondtam. Így lettem helyi, majd két cikluson keresztül megyei tanácstag, sőt még a Hazafias Népfront titkára is voltam, és 8 éven keresztül az országos tanács tagjaként is tehettem a közösségemért. Szintén nyolc évig pedig a Népi Iparművészeti Tanács tagjaként képviseltem a fazekas szakmát. Mindez sok időt elvitt, de nem bántam meg, nem is tudom, hogy jutott időm a munkára.
Talán sokan nem gondolnák, de például a nádudvari Vörös Csillag Tsz és a nádudvari fekete kerámia kapcsolata is egy szerencse számomra. Szabó Pista bácsihoz ide járt a fél világ, s mivel akkor az én műhelyem volt a legközelebb a téesz irodához, hát idehozta a vendégeket is. Annak a korszaknak ismert vezetői, miniszterei fordultak meg a műhelyemben. A nemzetközi kapcsolatok révén olyan nevezetes államférfiak lakását díszíthetik fekete kerámiáim, mint Mihail Gorbacsov, vagy az egykori finn miniszterelnök Mauno Koivisto, nem is beszélve Helmut Kohl német kancellárról. Meg kell említeni azt a gesztust is, hogy a Vörös Csillag Tsz földjeiről mindig ingyen biztosította családunknak a munkánkhoz szükséges agyag bányászását.
Szerencsém volt abban is, hogy rajzolóként két ügyes kezű kolléganő, előbb Hirzicsné Kiss Terézia, majd Beke Sándorné munkálkodott velem, akik az én műhelyemben válhattak népi iparművésszé. Sokat köszönhetek annak is, hogy neves etnográfusok segítették alkotó tevékenységemet.
A tíz évvel ezelőtti tárlatnak – amikor 60 éves voltam - „Őseim nyomdokán” volt a címe – nem véletlenül. Tudtam, hogy a Fazekas-dinasztia számos jeles alkotójának cserepeit őrzik a múzeum raktárában. Az a kérésem, hogy velük együtt szeretnék kiállítani, szerencsére meghallgatásra talált a vezetők részéről. 70. születésnapom alkalmából a fővárosban, a Népi Iparművészeti Múzeumban volt a jubileumi kiállításom. Majd novemberben Nádudvaron kerülnek műveim nagyközönség elé. Ez lesz az első önálló tárlatom szülőhelyemen.
Forrás: Nádudvari Hírek 2014. február (Marján László)

Az alábbi fotók a 70 éves mesternek a 2014. november 15-én a nádudvari Ady Endre Művelődési Központban több száz tisztelője körében megnyitott életmű kiállításán és az őt köszöntő meghitt ünnepségen készültek.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM