KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK







BÁTORINÉ GÉM ESZTER
hímző és szövő Népi Iparművész hímző és szövő Népi Iparművész
Debrecen
Tel: 06-30 / 4476795

Vegyészként indult a pályafutásom, de sajnos betegségem miatt hamar félbeszakadt. Ebben az időben kaptam kezembe az első kis terítőt, melyet egyre több követett. Örömet, sikerélményt kaptam a hímzéstől. Édesanyám Gém Rudolfné évtizedek óta hímzett, ő tanított meg az alapokra, majd biztatására kezdtem el járni a Hajdú-Volán, később a Tiszta Forrás szakkörbe. Sokat tanultam itt Lyachovics Józsefnétől és Bagdi Lajosnétól. Megszerettem a kézimunkázást, s hogy ismereteimet alaposabbá tegyem, beiratkoztam a hímző- majd később a szövő szakkörvezetői tanfolyamokra. Szövő mestereim Tóth Pálné Népi Iparművész és dr. Papp Lászlóné a Népművészet Mestere voltak
Legkedvesebb számomra a Zobor vidék néprajza.  Évekig jártam oda gyűjteni Molnár Tibornéval. Tárgyi gyűjteményünket a Déri Múzeumnak ajánlottuk fel, tapasztalatainkat pályázatokon írtuk meg. Kedvelt hímzésem is ehhez a tájegységhez kötődik: szívesen varrom a csíkban hímzett sötétkék, fekete, vörös színekkel varrt keresztszemes mintákat, melyekkel női felsőket díszítettek.
Józsán szövő és hímző szakkört vezetek. A szakköri munka számomra lételem, mert a közösség nélkül hiányosnak érzem az életemet. Szeretném minél több fiatalnak átadni tudásomat, tapasztalataimat és megéreztetni velük, hogy a népművészeti munka hogyan teszi teljessé az ember életét.
Rendszeresen veszek részt pályázatokon. Önálló és közös kiállításokon mutatkoztam be több városban, de munkáim eljutottak már Németországba is.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM