KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











TARSOLY ANDORNÉ
kézi-gépi hímző Népi Iparművész
Debrecen

Szakmai műveltségünkhöz hozzátartozik, hogy ismerjük, keressük és becsüljük a népművészet hagyománykincsét és megőrizzük azt a következő nemzedékek számára.
Középiskolában ismerkedtem meg a kézimunkázás örömével, szépségével, amit elsősorban az akkori szakoktatómnak Kovács Józsefné Piroska néninek köszönhetek. Tanulmányaim befejezése után is folytattam a hímző tevékenységet amatőr szinten, folyóiratok és könyvek segítségével. Munkám során a középiskolai tanulókkal is megtanítottam a legegyszerűbb díszítő alapöltéseket és azok alkalmazási területeit. Erre elsősorban szakköri foglalkozásokon volt lehetőségem.
Az iskolák szerkezeti átalakulása során egyre nagyobb teret kaptak a kézműves tevékenységek. Ezekből a változásokból adódóan egyre inkább úgy éreztem, hogy szükségem van a magyar hímzések teljes körű és szakszerű ismeretére, amit tovább tudok örökíteni a felnövekvő nemzedék számára.
A jó ízlésre való nevelésnél, akárcsak – a kézimunkázó készség elsajátításánál – a legbiztosabb támaszunk a kimeríthetetlenül gazdag népművészet, amely századokon át nemzedékről nemzedékre öröklődött, folyamatosan változott, továbbfejlődött, újabb színekkel, formákkal, motívumokkal gazdagodott és gazdagodik ma is.
Hagyományaink megőrzése a fiatalokon túl az idősebbeknek is nagyon fontos, ami megnyilvánul a használati tárgyak készítésénél, otthonunk csinosításánál.
A Könnyűipari Szakközépiskolában tanítottam. Ma a Homokkerti díszítőművészeti szakkört vezetem, Tanítványaim rendszeresen és sikeresen szerepeltek országos és helyi pályázatokon. Munkáimmal eddig számos csoportos kiállításon vettem részt.
Célom a Népművészet Mestere cím elnyerése.
 




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM