TÁBOROK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2015 július 20. hétfő
XVII. ORSZÁGOS FELNŐTT CSUHÉFONÓ ÉS KÉZMŰVES ALKOTÓTÁBOR
A Bihari Népművészeti Egyesület 2015. július 20 ‐ július 25. (hétfőtől‐szombatig)
hagyományaihoz híven ismét megrendezi nyári táborát, a XVII. Országos Felnőtt Csuhéfonó és Kézműves Alkotótábort.


A tábor helyszíne
Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza – Berettyóújfalu, Tavasz krt. 10.
A tábor programja
A táborba érkezőket július 20‐án (hétfőn) 9.00 órától várjuk. A foglakozásokat minden nap 8‐18 óra között az alább ismertetett tematika szerint tartjuk. Az ebédidőre 1‐1,5 órát szánunk. Ahogy minden évben, így idén is szervezünk egy szakmai kirándulást. Kedden délután a Gálospetri tájházat látogatjuk meg, és megismerkedünk az érmelléki népművészet különleges darabjaival. Kérjük, aki szeretne jönni, jelezze ezt a jelentkezési lapon is. Mivel a település határon túli, így az utazáshoz személyigazolvány vagy útlevél szükséges.
Szállás, mesterek, oktatók
A szakmai irányítást, a táborozók oktatását Fekete Sándorné Margitka csuhé és gyékényfonó, Pelbártné Zöld Klára szalmafonó, Nagy Magdolna szövő, Magyar Zita fazekas, A Népművészet Ifjú Mestere, Gál Attila bőrműves, Népi Iparművész, Loósné Nagy Ilona nemezkészítő, Népi Iparművész végzik. A kosárfonás oktatói Szathmári Ferenc Népi Iparművész és ifj. Szathmári Ferenc A Népművészet Ifjú Mestere.
A tábor összlétszáma 20–25 fő.
Az alkotóházban 8 fő elszállásolására van lehetőség, mindenki más „bejárósként” táborozhat.
Részvételi díj: 15.000.‐ Ft/fő a teljes tábor időtartamára vagy naponta 4.000.‐ Ft.
Szállás + 2.000. – Ft/fő/éj ‐ vehető igénybe 4 ágyas faházban (8 hely van az alkotóház udvarán álló faházakban).
A részvételi díj tartalmazza:
az éttermi ebédet, a szakmai vezetést, az eszközök és a nyersanyagok nagy részét,
de jó, ha van mindenkinél olló, tű, cérna, és kötény.
A tábor tematikája. -  A táborban készíthető portékák
fazekasság: kaspó, különböző díszítési módokkal
nemezelés: falikép, zsebes formák
bőrművesség: fűzött kistáska
szövés: terítő, párna, tarisznya
szalmafonás: ajtódísz
csuhé és gyékényfonás: „csuha baba”, figurák 4‐5‐6‐os gyékényfonással
kosárfonás: tároló doboz, bevásárló kosár
 
Július 20. hétfő
Délelőtt megérkezés, szállás elfoglalása, nyersanyagok előkészítése,
900 – 1900 fazekasság, bőrművesség, szövés
1700 órától Gyógyfürdő látogatás fakultatív program
Július 21. kedd
800 – 1200 fazekasság, szövés, csuhé, gyékényfonás
1300 szakmai kirándulás – Gálospetri tájház
Július 22. szerda
800 – 1200 kosárfonás, bőrművesség
1300 – 1700 kosárfonás, bőrművesség
Július 23. csütörtök
800 – 1200 kosárfonás, nemezelés,
1300 – 1700 kosárfonás, nemezelés,
1800 tábortűz, népi étel kóstoló
Július 24. péntek
800 – 1200 kosárfonás, szalmafonás
1300 – 1800 kosárfonás, szalmafonás
Július 25. szombat
800 – 1200 kosárfonás
1300 – 1800 kosárfonás
(A programváltozás és az oktatók változásának jogát a szervezők fenntartják, változás
esetén a részletes programot július 1‐től a jelentkezőknek e‐mailben továbbítjuk.)
Jelentkezési határidő: 2015. július 8.
 
A táborral kapcsolatosan további információ kapható: Kolozsvári‐Donkó Rebeka, a
Bihari Múzeum művelődésszervező munkatársa, BNE tagja 30/455‐73‐43,
donko.rebeka@gmail.com
Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóház, 4100 Berettyóújfalu Tavasz
körút 10. tel.: 54/400146

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM