NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK



2015 december 19. szombat
NYITOTT VÁROSHÁZA - kézműves bemutató és vásár Debrecenben, a régi városháza épületében.
A hagyományoknak megfelelően advent utolsó hétvégéjén, ebben az évben december 19-20-án ismét benépesült a régi városháza emeleti folyosója. Mintegy negyven kézműves hozta el munkáit, termékeit, hogy lehetőséget teremtsenek a szép, míves, természetes anyagokból készített karácsonyi ajándékok vásárlására Debrecen érdeklődő közönségének.
E rendezvény a Kézműves Alapítvány kezdeményezésére 1991-ben indult el és azóta együttműködésben minden évben megszervezte a Debreceni Művelődési Központ, a Polgármesteri Hivatal Kulturális osztálya és a Kézműves Alapítvány.
Az immár 24. Nyitott Városháza program több ezer látogatója az idén is részesülhetett a szép tárgyak látványának és készítési módjának élményében és olyan tárgyakat vásárolhatott itt, melyekkel jó együtt élni, melyeket jó használni a mindennapokban.
De élmény ez az alkalom a kézművesek számára is, hiszen minden évben itt találkoznak egymással, ismerkednek egymás új alkotásaival és a két nap alatt jó beszélgetéseket folytatnak az elmúlt év történéseiről és a következő esztendő terveiről.
A rendezvény idején a kisgyermekes családok a karácsonyi játszóházban természetes anyagokból készíthettek ajándékokat. 

 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM