NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2017 május 5. péntek
II. CÍVIS NÉPZENEI FESZTIVÁL
Különleges élmények várják a népzene barátait és az érdeklődő családokat május 5-én és 6-án a DMK Józsai Közösségi Házában. A Debreceni Művelődési Központ két napos népzenei versenyt és találkozót szervez gyermek, fiatal és felnőtt népzenészek számára a Józsai Közösségi Házában.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsenek a térségben élő, népi hangszereket megszólaltató, népzenével foglalkozó gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek a bemutatkozásra, a megmérettetésre. A programmal továbbá szakmai segítséget kívánnak  nyújtani a magyar népzenei kultúra hagyományainak tovább éltetéséhez.
Május 5-én, pénteken Térségi Gyermek és Ifjúsági Népzenei versenyre kerül sor, ahol szóló hangszeresek és zenekarok mérettetnek meg a neves szakemberekből álló zsűri előtt.
A zsűri tagjai: Birinyi József népzenekutató, a Hungarikum Szövetség elnöke, a KÓTA társelnöke és a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Kálmán Péter Cucás népzenész, a Szeredás Népzenei Együttes művészeti vezetője.
Másnap, szombaton tartják a Népzenei Együttesek Térségi Találkozóját, ahová hagyományőrző pávaköröket, zenekarokat várnak.
 A nap folyamán szakmai előadásokra, népzenei koncertre, kézműves bemutatókra, etno mozira, örömzenélésre és táncházra is sor kerül. Minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd Birinyi József népzenekutató hangszergyűjteményének bemutatóját is.
A rendezvényt díjakkal támogatja a Kézműves Alapítvány.
A programra nincs belépődíj.
 
A II. CÍVIS NÉPZENEI FESZTIVÁL plakátja

Ide még nincsenek feltöltve képek.

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM