NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2017 május 20. szombat
SAM2 - A Sárándi Alkotó Műhely kiállítása
Sáránd és értékei voltak az ezévi alkotó tábor témái is, melyen 9 művész vett részt.
Különleges és példaértékű kezdeményezése volt a településen élő Vincze László grafikusművésznek az először 2016-ban általa megszervezett és ezévben második alkalommal megvalósított művészeti tábor. Megszólítva a település polgárait és a helyi önkormányzatot, az ő támogatásukkal, hagyományteremtő szándékkal indította útjára az alkotó műhelyt.
A faluban adott volt a szálláshely, a mindennapi ellátást pedig az arra vállalkozó családok szívélyes vendéglátása biztosította a résztvevő művészek számára. Végigjárva, megismerve a falu értékeit, utcáit élő volt a téma, aminek művészi megfogalmazásával új értékeket, festményeket, grafikákat hoztak létre.
A művészeti tábort kiállítással zárták május 20-án a közösségi házban. A művészeket és a falu közönségét Szántó József polgármester köszöntötte. A kiállítást, melyen húsz alkotást mutattak be, Angyal László nyitotta meg. Valamennyi kép Sáránd község szépségét, érdekességét, értékeit jeleníti meg, melyek egy helyi képzőművészeti gyűjtemény alapját képezik.
A Sárándi Alkotó Műhelyben ebben az évben Vincze László művészeti vezetővel Csutak Levente, Forró Ágnes, Gonda Zoltán, László Ákos, Nuridsány Éva, Potyók Tamás, Simó Enikő, és Tomos Tünde vett részt.
Akik pedig támogatták ezen értékek létrejöttét: Sáránd Község Önkormányzata, Porkoláb Istvánné, Vincze Julianna és családja, Juhász-Vincze Noémi és családja, Román András és családja, Nagy Zoltán és családja, Paksi János és családja, Szántó József és családja, Gombos Andrea és családja.
Íme, itt a példa arra, hogy egy jó kezdeményezés, sok munkával és összefogással sikeresen megvalósítható és fenntartható. 
⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM