NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

2017 július 29. szombat
A MAGYAR KALAP ÜNNEPE BALMAZÚJVÁROSON
Balmazújváros másodszor rendezte meg július 29-én a Magyar Kalap Ünnepét a kadarcsi városrész szépen gondozott parkjában. A rendezvényt, melyet Dr. Veres Margit polgármester asszony és a főszervező Gencsi Zoltán nyitott meg, néptáncosok, népzenei együttesek, kalaposok főzőversenye, íjászbemutató, nemezelés, kézműves vásár, Kádár Ferkó Fotószínháza és ízes falatok – valódi hagyományőrző forgatag tette emlékezetessé. Külön élmény volt találkozni a rendezvényen a Hortobágy Örökös Pásztoraival.
A program reggel 9 órakor a Mihalkó család portáján, a Kalaposok Találkozójával kezdődött. Mindenki, aki jelen volt, kalapban jött az eseményre, ahol emlékeztek a tavaly elhunyt Mihalkó Gyula kalapos mesterre. Ezt követően átvonult a közönség a Kadarcsba, ahol a kalapünnepet tartották.
A híres Mihalkó - kalap története 1871-ig nyúlik vissza, amikor a családi hagyomány útjára indult. Ma a város legismertebb családja a Mihalkó család, melynek tagjai nemzetközi hírű kalapkészítők. Az elmúlt évtizedekben Mihalkó Zoltán és Mihalkó Gyula, a népművészet mesterei különösen sokat tettek munkájukkal a Mihalkó kalap meg és elismertetéséért.
Egyedülálló tevékenységük, mesterségük, illetve az általuk készített hortobágyi pásztorkalap  kiérdemelte a Kiemelkedő Nemzeti Érték címet a Hungarikum Bizottságtól.
A kalapok – melyek közt épp úgy megtaláljuk a süvegeket, paraszt és polgári kalapokat, mint a néptáncos és szuvenír fejfedőket – a merinói juh gyapjából, kézimunkával készültek, melynek technikája, munkafolyamata a mintegy másfél évszázad elteltével sem változott.
Aki egyszer részese lesz ennek a kiválóan megszervezett rendezvénynek, biztosan visszavágyik Balmazújvárosra a Magyar Kalap Ünnepére.
E rendezvénnyel olyan hagyományt teremtettek, mely méltó a városhoz, melyet mindenképpen folytatni kell. 

 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM