NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2017 szeptember 15. péntek
Szellemi Kulturális Örökségek bemutatkozása Debrecenben a Kulturális Örökség Napjain
A Kulturális Örökség Napjai szombat-vasárnapi rendezvénysorozatának részeként Debrecenben a Déri téren mutatkoztak be a nemzeti jegyzéken szereplő korábbi és új szellemi kulturális örökségek a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
A program keretében tartottak kézműves bemutatókat és foglalkozásokat (fazekas, gyékényszövő, kalocsai pingáló, csipkekészítő), valamint Magyarország színes viseleteinek bemutatóját. A kézműves programok mellett a nemzeti jegyzéken szereplő, gasztronómiához kötődő örökségek kóstolására is lehetőség nyílt (karcagi birkapörkölt, borsodnádasdi molnárkalács, szatmári szilvalekvár, mohácsi sokacbab…). A színpadon egész napos folklórműsorban mutatták be gazdag népzenei és néptánc hagyományunkat.
A rendezvényt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága szervezte, Debrecen Város Önkormányzata és a Debreceni Művelődési Központ együttműködésével.
A programon a következő szellemi örökségeink vettek részt:
Kalocsai népművészet, Hagyományos halászat, Karcagi birkapörkölt, Mohácsi busók,Tápéi gyékényszövés, Matyó örökség, Szatmári szilvalekvár főzés hagyománya, Selmeci diákhagyományok, Mezőtúri fazekasság, Balatonendrédi csipkekészítés, Egri fertálymesterség, Magyarszombatfai fazekasság, Borsodnádasdi molnárkalács, A Mária-tisztelet zarándok és búcsújárás hagyománya, Krisztus-katonák Hajdúdorogon, Rajkó-módszer, Tikverőzés Mohán, Gandhi pedagógiai módszer, Nagyecsedi cigány és magyar táncok, Höveji csipkevarrás, Debreceni betlehemes találkozó, valamint a Debreceni Értéktár és a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár.
  
„Az UNESCO 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt, melyhez Magyarország 2006-ban csatlakozott. A nemzetközi egyezmény célja a közösségi tudás, a gyakorlat, a kifejezésmódok megőrzése, a közösségek identitásának megerősítése és a kulturális sokszínűség elismerése. A szellemi kulturális örökség szakmai feladatait a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága koordinálja.
Az egyezmény magyarországi végrehajtásának fontos lépése volt A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének létrehozása, amelynek célja, hogy számba vegyük és nyilvántartsuk a Magyarország területén fellelhető szellemi kulturális örökséget. Az örökség-elemeket maguk az érintett közösségek terjesztik fel évről évre a jegyzékre, amely ezáltal folyamatosan bővül. A ma már a nyilvántartásban szerepelnek társadalmi szokások, szóbeli hagyományok és hagyományos kézművesség, valamint az örökség megőrzésének jó példái is.”
 
 Forrás:  http://skanzen.hu/hu
Fotók: Kézműves Alapítvány

 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM