NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2018 február 2. péntek
FAZEKASOK FAKANÁLLAL
Rendhagyó, jó hangulatú, ízes programot szervezett Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület Debrecenben február 2-án a Népi Mesterségek Házában, mellyel kapcsolódtak a Magyar Népművelők Egyesülete által meghirdetett „Kultúrházak Éjjel - Nappal” elnevezésű országos rendezvénysorozathoz is. Ezen a délutánon az egyesület fazekas tagjai nemcsak mesterségük remekeit, de ételkészítési tudományukat is bemutatták. Saját edényeikben sütöttek, főztek és azzal kínálták a vendégeket.
A rendezvény apropója a 2018. májusában 10. alkalommal tartandó Nemzetközi Fazekas Fesztivál. A jubileumi rendezvényre egész éves programsorozatot szerveznek, melynek beharangozója volt ez a mostani, amire meghívták az együttműködő intézmények és szervezetek képviselőit is.
Virágosné Kozák Anikó titkár ritkán hallható, szép népdala után az egyesület elnöke, Hubert Erzsébet köszöntötte a résztvevőket és ismertette a fazekas fesztiválhoz kapcsolódó eseményeket. Ezt követően az egyesülettel együttműködő szervezetek képviselői mutatkoztak be, beszéltek az elmúlt évi közös tevékenységekről, illetve az ezévi tervekről.  A kellemes hangulatú program a fazekasok étkeinek kóstolásával, dicséretével, beszélgetésekkel zárult.

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM