NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

2014 szeptember 20. szombat
EMLÉKTÁBLÁT HELYEZTEK EL A JELES DEBRECENI TÍMÁRMESTER, KISS IMRE TISZTELETÉRE
A tímármester unokája, Kiss Gábor, családtagjai, a város önkormányzata közreműködésével helyeztek el emléktáblát Debrecenben, a Péczely utca 5. sz. alatti társasház épületének homlokzatán. Ennek az épületnek a helyén állt ugyanis a család első tímárműhelye. 
Kiss Imre tímármester alapította 1870-ben azt a tímárműhelyt, mely 1928-ra országos mércével mérve is nagyüzem lett Kiss Testvérek Bőrgyára Rt. néven. A család a termelés bővítése érdekében a Péczely utcai, majd a Zöldfa utcai műhely mellett megvásárolta a Vágóhíd utca 3. alatti telket, ahol az egykori, 1914-ben leégett Erzsébet malom állt. 1940-re a Kiss bőrgyár jelentős nyereséget termelve már 160 munkást alkalmazott.  1944 októberében a szovjet csapatok bevonulásával a gyár katonai irányítás alá került. A Kiss Testvérek Bőrgyára Rt.-t 1948-ban államosították és törölték az iparlajstromból.

A debreceni tímármesterség történeti emlékei c. kiadványból 
Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak c. fejezet.   Szerkesztette: Nagy Pál és Dr. V. Szathmári Ibolya  (Karcag, 1997.)
Kiss Testvérek Bőrgyára Rt. 
Időrendben másodikként, 1928-ban jött létre Debrecenben kisipari műhelyből nagyüzem, a "Kiss Testvérek Bőrgyára Rt.". Ennek előzményéhez tartozik, hogy Kiss Imre - a későbbi gyáralapítók édesapja - hozta létre 1870-ben a tímárműhelyét a Zöldfa utca 7. szám alatt. Segédévei során két évet töltött Bécsben, de az országon belül is több városban megfordult. Az így szerzett tapasztalatok alapján vezette be műhelyében 1890-től az UNION fixkéses kézi hajtású hasítógép használatát a fekete zsíros bőrök készítéséhez. Szaktársai közül mindenkor kitűnt a fejlettebb technika alkalmazásával. 1908-ban pl. az államsegélyként több gépet is juttatott a debreceni tímároknak, melyekből Kiss Imre többnek a használatát is vállalta. 1900-tól már 7-8 ember dolgozott a műhelyében, ez a szám a világháború idejére a felére csökkent a katonai behívások miatt. Ez időben a gyár felhagyott a civil igények kielégítésére készülő zsíros fekete bőrök előállításával és áttért a hadsereg által igényelt vixos felsőbőrök készítésére 6
Kiss Imre fiai közül Imre és Dénes 1915-ben önállósította magát és saját műhelyüket apjuk üzemének közelében, a Zöldfa utca 8. szám alatt hozták létre. De míg id. Kiss Imre továbbra is növényi cserzésű bőröket gyártott, a fiúk 1918-tól kezdődően már alkalmazták a krómcserzést és boxbőröket állítottak elő.
Az ifjú Imre és Dénes kezdetben mindössze három géppel (faragó-, puhító- és fényező gépekkel) rendelkezett és 5-6 fővel dolgozott. Műhelyüket ekkor még: "Kiss Testvérek Tímárságának" nevezték. Közben édesapjuk 1918-ban átadta a fiainak a Zöldfa utca 7 szám alatti műhelyét. A testévek 1920-ban megvásárolták a Diószegi út 3. szám (ma Vágóhíd utca 3. szám) alatti telket, amelyen az egykori, 1914-ben leégett Erzsébet malom állt. A régi malomra ráépítettek egy második emeletet. Mivel a boxbőrnek az első világháború után nagy volt a kereslete, ennek a gyártását kezdték meg (lósevrót, marhaboxot és borjúboxot állítottak elő). A vállalat 1928. szeptember 1-től a négy Kiss testvér (Imre, Géza, Dénes, István) tulajdonát képezve, 250 ezer pengő alaptőkével részvénytársasággá alakult, s felvette a "Kiss Testvérek Bőrgyára Rt" cégnevet. Az igazgatóságba a négy testvéren kívül dr. Hegedűs Jenő, dr. Nagy István és Emerich Zsigmond került. Az ügyvezető igazgatói munkakört Kiss Dénes, az igazgatói állást Kiss Imre töltötte be. A vállalat jogtanácsosa dr. Nagy István lett, főkönyvelőnek Artner Irmát nevezték ki. Az alapításhoz komoly összegű hitelt nyújtott az Altalános Forgalmi Bank. Eleinte alig 30 munkás dolgozott a gyárban, bár elég jelentős géppark (szalaghasító, húsoló-, faragó-, blanzsírozó-, fényező-, puhító-, vasalógépek, forgóhordók, stb.) állt rendelkezésre.
Az első év végére a cég válságba került. Ennek több oka volt. A világpiacon rendkívül változó volt a nyersbőr ára, s ilyen körülmények között a kalkuláció nehéz volt. Ráadásul a vevőkör bővítése érdekében nagymennyiségű árut hitelre is forgalmaztak, aminek az lett a következménye, hogy a gazdasági világválság miatt fizetőképtelenné vált vásárlóknak nyújtott hitel elveszett. A válság ideje alatt és az azt követő aszályos években, 1929-1935 között az üzemnek 23-4-20-10-4-1-1 ezer pengő volt a kimutatott vesztesége. Igaz közben 1932-ig minden évben több ezer pengő alapítási költséget leírtak, s így az alapítás költségeit az üzem a válság ideje alatt kitermelte.
A gazdasági világválság idején kedvező tényként jelentkezett, hogy a védővámok alkalmazásával a külföldi vetélytársak kiszorultak a magyar piacról, s bár a lakosság vásárlóképessége csökkent, mégis a versenytársak távolléte miatt az eladási lehetőségek javultak. Más oldalról azonban a devizakorlátozások miatt több külföldi nyersanyagforrás elapadt, ami a gyártási folyamatban okozott fennakadást.
Volt időszak, amikor a talpbőr előállítással csak a Kiss testvérek gyára foglalkozott. Az üzem nagyobb kapacitással működött, mint a város akkor létező másik bőrgyára, a Veréb-féle gyár. A harmincas évek közepén az üzem árukészlete (320-470 ezer pengő) igen nagy volt, s jelentős bankhitelt (150-250 ezer pengő) vettek igénybe a működtetéshez. Nagy összegű lett a hitelezés is (300-350 ezer pengő), de magasra nőtt a saját váltók (400-600 ezer pengő) összege is. Ezek a tételek az 1940-es években a többszörösükre nőttek. így pl. a bankhitel összege elérte az 1,6 milliót.
Az igazgatósági jelentések tanúskodnak arról, hogyan, milyen lépésekben fokozták az üzem technikai fejlesztését. A két - már meglévő - kazánhoz beszereztek egy 350 LE gőzgépet, amit elláttak dinamóval, ezáltal a gyár saját termelésű áramot használt. 1940-re elkészült a hatkádas, földbe süllyesztett kilúgozó berendezés. E mellé egy besűrítő is épült.
1937-ben a feszült nemzetközi helyzet miatt visszaesett a kereslet, de a következő évben, a beruházási program (győri) meghirdetését követően biztosítva volt az üzem kapacitásának kihasználtsága. A meginduló háború akadályozta ugyan a nyers- és segédanyagok beszerzését. További problémát jelentett, hogy a kormányintézkedések a gyárakat nagy tételű készárú és nyersanyag tárolására kötelezték, árszabályozó rendeletek is megjelentek. Az előző, azaz a raktározás, a költségek lassú megtérülése miatt kamatveszteséget eredményezett, az utóbbiak pedig a haszonkulcsot kisebbítették, de a megrendelések növekedése mindezeket ellensúlyozta. A vállalat annyira nyereségessé lett, hogy 1940-re leírhatták az összes addigi veszteséget, azaz 49 ezer pengőt, sőt közel 10 ezer pengő nyereség is mutatkozott. Az ekkor már 160 munkással dolgozó üzem forgalma gyorsan emelkedett. 1939-ben 1,9 millió, 1940-ben 2,2 millió, 1941-ben 3,5 millió pengő volt.
A nyereség is igen tekintélyes lett: 1941-ben 36 ezer, 1942-ben 79 ezer, 1943-ban 51 ezer pengő. A bedolgozott nyersbőr mennyisége hetenként meghaladta a 20 tonnát. A főgyártmányok ezidőben a talpkrupon, a vixos felsőbőr, a zsíros fekete tehénbőr és szandál hasszél voltak. A boxbőr gyártással 1930-tól felhagytak. 7
Miután 1944. október 19-én a szovjet csapatok bevonultak Debrecenbe, a városparancsnok Primulkov főhadnagy személyében katonai parancsnokot helyezett az üzem élére. A termelés hamarosan megindult köszönhetően a jelentős raktári készleteknek. November végén már 178 munkás dolgozott a gyárban és 1944. november 1. és december 24-e között 53.908 kg készárut állítottak elő, amelyből a Vörös Hadsereg 45.978 kilót vett igénybe. (A többiből kellett megoldani az üzemeltetés költségeit, a munkások fizetését, ellátását!) Naponta 1500 kg bőrt kellett átadni a szovjeteknek. A raktárkészlet közel két hónapra volt elegendő. Ezt követően a szovjetek gondoskodtak — vélhetőleg magyar területről - a nyersanyagellátásról.
Az üzem munkásai közül 36-an 1945. április 7-én megalakították a "Debreceni Tímármunkások és Segédmunkások Munkaszövetkezetét". Egy öttagú bizottságot választottak, amely azután irányította az üzemet, szervezte a termelést.
Különböző okok - elsősorban nyersanyaghiány - miatt 1945-ben csökkentették a termelést, s vele együtt a dolgozói létszámot is 40 fővel. 1945 júliusában az üzemet a szovjetek átadták a Munkásszövetkezetnek, ahol két évig Kiss Imrét, az egyik volt tulajdonost még mint üzemmérnököt alkalmazták. A "Kiss Testvérek Bőrgyára Rt."-t 1948. június 18-i hatállyal, az államosítás végrehajtása után törölték az iparlajstromból. 
1945-ben, de még inkább a következő' években egyre sűrűbben jelentkezett a nyersanyaghiány, a géppark is jelentősen leromlott. A kialakulatlan külföldi piacok sem tudták a hazai nyersanyagbázishoz képest túlméretezett bőripart ellátni, ezért a közben (államosítás után) "Hajdúsági Bőrgyár" - nak elnevezett, egykori Kiss-féle üzemet 1951. szeptember 20-án, ideiglenes jelleggel leállították.
Az újra indítást ugyan 1954. november 1-ével elrendelték, de a tényleges termelés csak 1955. április 1-én kezdődhetett meg, mintegy 50-60 fővel. Ezzel egy teljesen új társadalmi rendszerben, új termelési viszonyok között működő gyárrá alakult a valamikor
"Kiss Testvérek Bőrgyára Rt". „
⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM