NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

2014 október 11. szombat
FEKETETÓI VÁSÁR
Mintegy kétszáz éve, minden év október második hétvégéjén tartják Kőrösfeketetón az országos kirakodóvásárt, ami mára turisztikai látványossággá vált. Az ezévi vásáron  elsősorban  a népművészeti tárgyakat, a kézműves termékeket szemrevételeztük. Ezekről és a vásári hangulatról, valamint a természeti környezetről készített fotókat alább tekinthetik meg a kedves érdeklődők.
A faluról:
Körösfeketetó (románul Negreni) romániai község, Kolozs megyében. A 20. század elején Bihar vármegye élesdi járásához tartozott.  A község 2002-ben vált önállóvá, amikor népszavazással levált Csucsától.  Északon Szilágy megyével szomszédos, keleten Csucsa községgel, nyugaton pedig Bihar megyével. A Sebes-Körös két partján fekszik és az E60-as európai út szeli át. Feketetó nevét 1406-ban említette először oklevél Fekethethow néven. 1888-ban Feketetó, 1913-ban pedig Körösfeketetó a neve. Az írásos dokumentumok szerint a község 1815-ben kapta meg az országos vásártartási engedélyt, de valószínűsíthető, hogy már korábban is tartottak itt vásárt.
Természeti környezete lenyűgöző. A Sebes-Körös két partján a piac két kilométer hosszan húzódik, erdőkkel borított dombokkal a háttérben. A vásár 4 napos, csütörtöktől vasárnapig tart, hétfőn pedig állatvásárt tartanak.
A 20. század végéig elsősorban a havasalja hagyományos termékeinek (famunkák, bőrzekék) volt itt nagy keletje. Ma pedig a régiségeken kívül szinte mindent megtalál az idelátogató, ami egy zsibvásárban lehetséges.
Román, cigány és magyar árusok árulják a legkülönbözőbb termékeket, holmikat. Legfőbb vonzereje a sokféle régiség. A teljesen román ajkú faluban ilyenkor még a házak udvarai is kiadók, fizetős parkolókká válnak.
A vásár a nagy találkozások helyszíne is, hiszen Magyarországról több ezer látogató érkezett Kőrösfeketetóra most is. Mi a debreceni Tiszta Forrás Hímzőkör tagjaival keltünk útra és a gyönyörű őszi napsütésben, a csodálatos természeti környezetben, a vásári forgatagban különleges élményekkel gazdagodtunk. Mindenkinek ajánljuk, aki még nem járt ezen a vidéken és az őszi nagyvásáron, hogy legalább egyszer utazzon el ide.
                                                                                    Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM