Kézműves Alapítvány - A hagyomány szolgálatában
NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

2014 november 19. szerda
HELYI ÉRTÉKEKRŐL HAJDÚHADHÁZON
A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája a helyi értéktárakkal kapcsolatban szervezett műhelymunka - beszélgetéssorozatát – Sáránd, Berettyóújfalu, Nyíradony és Hajdúnánás után -  2014.  november 19-én 9 órától Hajdúhadházon (Ezerjó Vendégház Vásártér utca 1.) folytatta.

A programban az előzőekhez hasonlóan Jantyik Zsolt, a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központjának Irodavezetője tartott előadást Hajdú-Bihar megye értékei a Hungarikum törvény tükrében címmel.
Ezután a következő előadásokra és programokra került sor:
Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere: Erőfeszítéseink egy élhetőbb városért
Hadházy Jenő, ny. főiskolai tanár: Amiket Hajdúhadházon értéknek látunk
Szőllős László, agrármérnök: A káposztatermelés és feldolgozás helyi hagyományai
Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere: Bocskaikert értékei
Czibere Béla, Téglás polgármestere: „Téglási mozaik”
Ízelítő a járás gasztronómiai értéktárából.
Délutáni fakultatív programok: Néprajzi kiállítás; Egyház-, iskola- és helytörténeti kiállítás; Pannó gyűjtemény megtekintése.

A helyi értékek feltárása erősíti az egyes települések lakosainak identitás tudatát, s hozzájárulhat a település megtartó erejéhez, a közösségek megerősítéséhez. Ezért a szervezők a  műhelybeszélgetésre, a jó gyakorlatokkal való ismerkedésre meghívták Hajdúhadház járás polgármestereit, közművelődési szakembereit és civil szervezeteit.
A következő linken részletesen tájékozódhat az eseményről:
http://www.nmi.hu/?controller=database&action=show_news&id=2046&language=hu_HU
Az alábbi fotókat Kiss Anita készítette.
 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM