NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2015 május 11. hétfő
45 ÉVES A KABAI HÍMZŐ SZAKKÖR
A jubileum alkalmából 2015. május 11-én, hétfőn 15 órakor kiállítás nyílt Kabán a Mácsai Sándor Művelődési Ház kiállítótermében a szakkör tagjainak munkáiból. A kiállítást Molnár Tamásné a művelődési ház nyugalmazott igazgatója nyitotta meg, aki felidézte az elmúlt 45 év történéseit és megemlékezett a korábbi szakkörvezetőkről. A megnyitón közreműködött a Kabai Nyugdíjasok Baráti Egyesület Búzavirág Pávaköre. Az együttes szép, tisztán csengő népdalcsokorral ajándékozta meg az a hímző asszonyokat és a jelenlévőket.
A fenntartó művelődési ház vezetője, Vágó Emese köszöntötte a jubiláló közösséget és oklevelet, valamint egy erre az alkalomra a szakkör tagjait bemutató meglepetés kiadványt adott át minden ünnepeltnek. A Hajdú- Bihar Megyei Népművészeti Egyesület nevében Tarsoly Andorné, a hímző szekció vezetője virágcsokorral és oklevéllel köszöntötte a szakkört.
A Kézműves Alapítvány 45 szál rózsával, elismerő Oklevéllel, fotóalbummal és támogatással köszönte meg az alkotókör négy és fél évtizedes hagyományőrző, átörökítő tevékenységét. Az elismerést Hunyadi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Dr. Tar Károlyné és Dr. Vajda Mária kuratóriumi tagok adták át a közösség vezetőjének, valamint virággal köszöntötték a szakkör legidősebb és legfiatalabb tagját és köszönetüket fejezték ki a fenntartó művelődési ház korábbi és jelenlegi vezetőjének. Köszönetet mondtak továbbá a közösség éveken át tartó támogatásáért a város polgármesterének Szegi Emmának, aki jelenlétével megtisztelte a rendezvényt.
Végül a polgármester asszony méltatta a szakkör település életében betöltött szerepét és kifejezte elismerését, majd támogatást nyújtott át az alkotókör következő tanulmányi kirándulásához.
A Kabai Hímző Szakkör szakmai vezetője: Molnár Tiborné Király Zsiga-díjas hímző, népi iparművész
Csipkekészítést oktató: Nagy Istvánné csipkekészítő
A szakkör jelenlegi  tagjai:
Bagi Lajosné, Bálint Kálmánné, Bartha Kálmánné, Borbély Mátyásné, Csukás Béláné, Dobiás Győzőné, Erdős Sándorné, Fazekas Béláné, Fazekas Ferencné, Kiss Lajosné, Kiss Mariann, Nagy Mihályné, Piros Sándorné, Porcsin Kálmánné,   Ringerné Kiss Éva, Sári Györgyné, Sári Győzőné, Szűcs Eszter, Tani Sándorné, Török Béláné, Váradi Istvánné.

A kiállítás megtekinthető június 5-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.
 
Az alábbi fotókon bemutatjuk a gyönyörű liliomok városának is nevezhető vendégváró, vendégszerető Kaba megújult főterét, a kiállítás megnyitó eseményeit és ízelítőt adunk a jubiláló hímző szakkör kiállított munkáiból.
 
Kiadvány a 45 éves Kabai Hímző körről


⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM