KIADVÁNYOK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

KÉZMŰVESEK DEBRECENBEN 2006
A Kézműves Alapítvány és a Debreceni Művelődési Központ közös munkája eredményeképpen jött létre ez hiánypótló kiadvány, mely 2006-ban jelent meg. 70 debreceni kézművesről – fazekasok, kovácsmesterek, rézműves, késkészítő, faművesek, kádárok, szaru és csontfaragók, bőrművesek, szövők, hímzők, szűrrátétesek, kékfestő, varrott és vert csipkekészítők, pártakészítő, gyöngyfűző, vessző és szalmafonók, kukoricaháncs feldolgozók, mézeskalácsosok, gyertyakészítő, grillázskészítő -, valamint hagyományőrző alkotó közösségekről, civil szervezetekről, kézművességet oktató iskolákról és a Tímárház-Kézművesek Házáról talál benne az érdeklődő hasznos információkat.
A kiadvány utolsó lapjain az angol nyelvű összefoglaló lapok mellett a Kézműves Alapítvány kiállítási célra kölcsönözhető tárgy gyűjteményéből kap ízelítőt az olvasó.
Az itt szereplő kézművesek többsége saját maga és környezete örömére, a magyar népművészet, a kézműves hagyományok iránti elkötelezettsége miatt műveli nap, mint nap választott mesterségét, hiszen csak nagyon keveseknek biztosít megélhetést manapság ez a tevékenység.
Általuk élnek tovább a magyar tárgyi kultúra hagyományai. Ők azok, akik szívesen beavatják vásárokon, bemutatókon, kiállításokon vagy szakkörökben, műhelyeikben a laikusokat is az alkotás, a tárgyformálás titkaiba, gyönyörűségébe. Ezért is érdemelnek megbecsülést, tiszteletet és figyelmet szűkebb pátriánkban és a tágabb Európában.
„Ez a gyűjtemény még nem teljes, hiszen jól tudjuk, hogy sokkal többen foglalkoznak a hagyományos kézműves tevékenységekkel Debrecenben, mint ahányan itt bemutatkoznak. De úgy gondoljuk, így is fontos, hasznos információkat szolgáltat a hagyományápolással foglalkozók, a természetes anyagokból készített tárgyak iránt érdeklődők számára. Ajánljuk lapozgatását mindazoknak, akik gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak, akik szeretik közvetlen környeztükben a hagyományos eljárással és mintakinccsel készített, szép használati és dísztárgyakat, illetve azoknak, akik szeretnék megtanulni elkészítésüket” – olvasható a kiadvány előszavában.
Kiadó: A Debreceni Művelődési Központ és a Kézműves Alapítvány
Felelős Kiadó Dr. Tar Károlyné igazgató
Szerkesztők: Nagy Mária, Paróczainé Simay Ildikó, Dr. Tar Károlyné
A fotókat készítette: Fejes Márton és Horváth Katalin
Szakmai lektor: Magyari Márta etnográfus
A kiadványt tervezte: Vincze László grafikusművész
Az angol fordítást készítette: Dr. Csontos Pál
Készült: 1000 példányban a Rinoceros Stúdióban
Felelős vezetője: T. Szabó Pál
A teljes címlap ide kattintva érhető el.

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM