NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











A NÁDUDVARI FAZEKAS DINASZTIA ÁLTAL KÉSZÍTETT FEKETEKERÁMIA
A nádudvari fazekasságról már 1714-ből is található írásos adat. Ekkor említik először a nevében és mesterségében is egyaránt fazekas Fazekas családot. Ettől kezdve a családban folyamatosan öröklődik apáról fiúra a fekete kerámia készítésének mestersége mind a mai napig.
A nádudvari mesterek a mezőváros adottságait kihasználva a mesterség mellett gazdálkodással is foglalkoztak, illetve készítették a háztartások igényei szerint cserepeiket. Nagyon jellemző edénytípusok voltak a korsók, kanták, locsolók, bodonok stb.
A nádudvari fazekasság és a Fazekas család több évszázada összetartozó fogalmak. Eleinte nem fazekasoknak, hanem korsósoknak hívták őket, mert főleg korsóval, vagy nagyobb víztartó edények készítésével foglalkoztak. Később már apróbb használati tárgyakat is készítettek, bár fő termékük a korsó maradt.
Egészen az 1930-as évekig a mindennapi élethez tartozó edényeket készítettek. Az emberek  igényei később változtak és ez kihatott a fazekas mesterek munkáira is. A népművészet, így a nádudvari fazekasság is fordulóponthoz érkezett. Fő feladat volt az ősi forma és motívumkincsek átalakítása oly módon, hogy a modern háztartások szerves részévé válhasson. Ebben a munkában úttörő szerepet vállalt néhai Fazekas Lajos (1895-1959) és felesége Csizmadia Ilona. A megkezdett utat két fia folytatta tovább, akik hatalmas elszántsággal váltak a magyar fazekasság meghatározó egyéniségeivé.
Fazekas Lajos, a népművészet mestere (1918-1998) kimagasló szakmai útja mellett talán legfontosabb érdeme, hogy három fiát fazekasnak nevelte, és ezzel biztosította a több száz éves családi tradíció továbbélését.
A szülők példája mutatott utat a család ma alkotó tagjainak: Fazekas Lajosnak (1944), Fazekas Istvánnak (1949) és Fazekas Ferencnek (1955). Fazekas István fia, ifj. Fazekas István (1976) képviseli a nádudvari fazekasság legfiatalabb generációját.  
„A szájhagyomány úgy tartja, hogy a török szultán isztambuli háreméből egy nádudvari csalikorsó menekítette ki a helybeli bíró szép lányát. A bíró készíttetett egy kétrekeszes csalikorsót, amelybe egyszerre lehetett vizet és bort önteni, ezt adták a pasának váltságdíjként. A XVII-XVIII. században a nádudvari fazekasok műhelyei a Kistót, Nagytót és a Derzs utcában lehettek. Kútásáskor, házépítéskor igen sok cserép, sőt égetőkatlan került elő. A feudalizmus idején a nádudvari fazekasok a mesterséget valószínűleg földesúri engedéllyel, jórészt háziiparszerűen űzték. A fazekasok, hogy gazdálkodhassanak, az eladott cserepek árán földet vettek. Portékáikat jobbára a mezőgazdasági munkák szüneteiben vagy télen
készítették. A XIX. század utolsó évtizedében a feketekerámia mellett kialakult a festett, mázas fazekasság is.”
 
A nádudvari fekete kerámia készítésének folyamata
„A mesterség fogásai az évszázadok alatt alig változtak legfeljebb a lábbal hajtós korongot ma villanymotor hajtja,de minden más változatlan maradt.
Az agyagbányászástól az égetésig ugyanúgy készülnek  az edények, mint néhány száz évvel ezelőtt. Alapvető fontosságú a jó minőségű agyag kiválasztása! Cserépkészítéshez alkalmas jó minőségű agyag kb.2méter mélyen található a föld felszíne alatt. Ezt az agyagot ki kell bányászni,majd bevisszük az udvarra ahol vízzel felkeverjük,hogy jó folyós állagú legyen.
Szitákon átszűrjük, hogy a szennyeződések kikerüljenek belőle, majd egy kádban 2-3 hónap alatt kiszárad a megtisztított agyag. Ezután kerül be egy pinceszerű helyiségbe ahol minimum
2-3 évig érleljük. Aztán kerül be a műhelybe ahol korongon készül el minden tárgy. Ez talán a mesterség legszebb és talán legnagyobb felkészültséget igénylő része. Néhány nap alatt teljesen megszárad az edény és ekkor következik a nádudvari fekete kerámia egyik különlegessége a mintázás. Ez nálunk egy sóderból szedett kavicsdarabbal történik. A kavics nyomán fényes barna színű lesz az edény fala. Ez gyakorlatilag a felület tömörítését jelenti. A lemintázott edények kerülnek be a katlanba ahol megkapják a jellegzetes fekete színüket. Az égetés technikája ugyanúgy működik, mint több száz vagy ezer évvel ezelőtt. A fatüzelésű kemencében 8-10 órai folyamatos tüzelés által elérünk egy 900-950 fokos hőmérsékletet! Ekkor az addig termelődött füstöt és kormot belefolytjuk a kemencébe,mely ráég az edények felületére. Ez a füstöléses eljárás adja meg a nádudvari kerámiára oly annyira jellemző csillogó fekete színt. Visszahűlés után megtisztítjuk a fölösleges koromtól és készen vannak az edények…”
 
Fazekasház
1992 óta látogatható Nádudvaron a Hortobágy déli kapujában Fazekas Lajos műhelygalériája. A Fazekasház emléket állít a nádudvari fazekasság több száz éves múltjának, hagyományainak, de bemutatja ennek az évezredes kultúrának a megújulását is.
Számos látnivalóval és élménnyel találkozhat itt a látogató: betekintést nyerhet a 300 éves nádudvari fazekas dinasztia történetébe, megismerkedhet a tűz és föld művészetével,  a fazekas mesterséggel, kipróbálhatja magát a korongnál és kedvére válogathat és vásárolhat a szebbnél-szebb népművészeti alkotások között.
A Fazekasház egész évben látogathatót, de a nagy érdeklődésre való tekintettel csak előre egyeztetett időpontban.
Elérhetőségek: Fazekas Lajosa népművészet mestere  Cím: 4181 Nádudvar  Fő utca 159.
Telefon/Fax:   +36 54 480 425  Mobil:  +36 30 555 4587 Honlap: www.nadudvarifazekashaz.hu 

 A Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság 1/2014. (03.04.) sz. határozatával a megyei értéktárba felvette a nádudvari fazekas dinasztia által készített fekete kerámiát.

SZAIRODALOM
Béres András: A nádudvari fekete kerámia (Debrecen, 1965)
Szabadfalvy József: Fazekas István és a nádudvari fazekasság, Bp.Corvina Kiadó, 1981
Szabadfalvy József: A magyar feketekerámia

FORRÁSOK
http://www.studiolum.com/nm/hu/fazekaslajos.htm
http://www.studiolum.com/nm/hu/fazekaslajosifj.htm
http://www.kezmuvesalapitvany.hu/index.php?menu_id=home&sub_id=60&year=2014
http://multunktara-tfsz.hu/fazekas-gergely/#.VLulLS4YH_w
http://www.nepmuvesz.hu/?teljes_cikk=79561243202554&tipus=nepmuvesz
http://www.linksite.hu/lapok/fazekas/index.php
http://www.nadudvarifazekashaz.hu/
https://www.youtube.com/watch?v=pvJ7nyk0pWc
http://www.nadudvarifazekas.hu/
http://www.fazekasistvan.hu/
http://www.feketekeramia.hu/
http://www.terrasoft.hu/kultura/keramia/FEKETE.HTM
http://agyagismeret.blogspot.hu/2012/01/fekete-keramia-fekete-edeny.html
http://magyar-termekek.bubb.hu/?act=doboz&id=16576&kezmuvesek-iparmuveszek
https://hu-hu.facebook.com/FeketeKeramia
http://indavideo.hu/video/Slambuc_ahogyan_a_Fazekas_csalad_kesziti_Nadudvaron
http://www.nadudvar.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=46&Itemid=77
http://www.terasz.hu/pub/nadudvar/index.htm
http://hajduszoboszloturizmus.hu/nadudvar-nevezetessegei
http://mtro.hu/hagyomany/a-fazekas-hagyomany-es-dinasztia-300-eves-tortenete-a-nadudvari-fazekas-csalad/
http://vendegvaro.utazom.com/fazekas-haz-nadudvar
http://www.mediaklikk.hu/2014/08/21/fazekas-lajos-nepi-iparmuvesz-fazekas-az-arcvonasokban/
http://www.filmintezet.hu/uj/hirado/heti/index.php?y=hir&id=2081&eid=14573#go
http://www.diszpolgar.hu/csaladi-ertekeink-fokozhatatlan-fazekassag
http://www.nepmuvesz.hu/index.php?tipus=nepmuvesz&teljes_cikk=79561243202554
http://nava.hu/id/1973832/
http://nava.hu/kereses-eredmenye/?search=%22Fazekas%20Lajos%22
http://www.muzeumbaratok.info/archiv/fogl/20072008/7.html
http://www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=49005777&uniqueID=848f8c29-5c1c-41e4-a9bf-5c6ee505ba71
http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/services/986/fazekas-istvan-fazekas.html
http://feol.hu/hirek/a-fekete-keramia-titka-1602367
http://www.metakereso.com/web?ts=go&q=fazekasok
http://www.hotdog.hu/igy-erzik/mestersegek/a-fazekas
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1993.html
http://www.interkeram.hu/index.php?pg=news_details&nId=40
http://m.eszakalfold.itthon.hu/kultura/-/article/14200/7515341/kulturalis-turizmus-4-cikk_kezmuvesseg;jsessionid=612A0200AEF86A8AFD778C2C61EBE427

MAI KÉSZÍTŐI

FAZEKAS FERENC



FAZEKAS ISTVÁN



FAZEKAS LAJOS



ifj. FAZEKAS ISTVÁN



KÉPTÁR

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM