NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2024 2023 2022 2021 2020 2019 2018 2017 2016 2015
2016 december 17. szombat
XXV. NYITOTT VÁROSHÁZA – Karácsonyi kézműves vásár és találkozó
Immár 25. alkalommal szervezi meg a Debreceni Művelődési Központ, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya és a Kézműves Alapítvány advent utolsó hétvégéjén a kézművesek karácsonyi találkozóját és vásárát a régi városháza épületében. Ebben az évben december 17- én 10-18 óráig, 18-án 10-16 óráig lesz nyitva a városháza nagykapuja és folyosójának ajtaja azok előtt az érdeklődők előtt, akik míves, szép, természetes anyagokból készült ajándékokat szeretnének vásárolni.
TOVÁBB ⇨
2016 december 9. péntek
XXVI. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ
Ismét hozzák a jó hírt Debrecenbe a Kárpát-medence (Magyarország, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, a Partium és Délvidék) különböző településeiről érkező betlehemes csoportok. A Betlehemes Találkozó a debreceni adventi időszak legjelentősebb eseménye. Az ünnepélyes megnyitót december 9-én 17 órakor tartják a Kossuth tér adventi színpadán.
TOVÁBB ⇨
2016 december 2. péntek
ELŐTTEM AZ UTÓDOM – A PETROVICS CSALÁD bemutatkozó kiállítása
December 2-án 17 órakor nyitotta meg a DMK Tímárház - Kézművesek Házában Kányási Holb Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész a Balmazújvároson élő és alkotó Petrovics család – Petrovics Sándor nád, sáskészítő, Petrovicsné Molnár Éva vessző és csuhéfonó, Petrovics Nikolett szövő -  kiállítását.
TOVÁBB ⇨
2016 december 1. csütörtök
A TÍMÁRHÁZ CSIPKEVERŐ SZAKKÖRÉNEK KIÁLLÍTÁSA
A Debreceni Művelődési Központ Tímárház - Kézművesek Háza kisgalériájában  december 1-19-ig  látogatható a Csipkeverő szakkör legújabb munkáiból rendezett kiállítás. Ez alkalommal viselet kiegészítőket tekinthetnek meg az érdeklődők.
TOVÁBB ⇨
2016 november 27. vasárnap
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS ÉS KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ SÁRÁNDON
Advent első vasárnapján 18 órakor Gyönyörűné Erdei Judit szűrrátét készítő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere és tanítványai munkáiból nyílt kiállítás Sárándon a Közösségi Házban. Szántó József polgármester köszöntötte a jelenlévőket és az alkotókat, majd Dr. V. Szatmári Ibolya néprajzkutató, a Déri Múzeum ny. igazgatója nyitotta meg a kiállítást. Ezt követően Gyönyörű Zsófia és ifj. Gyönyörű Zsigmond csodálatos énekét hallgathatta a közönség.
TOVÁBB ⇨
2016 november 23. szerda
ADVENTRE HANGOLVA – népművészeti kiállítás Debrecenben a Homokkerti Közösségi Házban
A DMK Homokkerti Közösségi Házában (Db. Szabó Kálmán u. 68.) 2016. november 23-án (szerdán) 14 órakor nyitja meg a kiállítást Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató. Danku Attila, a városrész önkormányzati képviselője, DMJV Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke köszönti a résztvevőket és az alkotókat. 
TOVÁBB ⇨
2016 november 11. péntek
MÁRTON NAPI LUDASSÁGOK MONOSTORPÁLYIBAN
Inyencségek sokasága várta a falu lakosságát november 11-én délután a Monostorpályi Művelődési Házban.
A programban először a helyi színjátszó csoport előadásában Szent Márton legendáját felelevenítető jelenetet láthatott a közönség, majd Virágos Lajosné Kozák Anikó hímző népi iparművész, a HBMNE titkára megnyitotta a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület  ,,Előttem az utódom - mesterek és tanítványok” című kiállítását .
TOVÁBB ⇨
2016 november 4. péntek
GYÁSZOLJUK MIHALKÓ GYULA KALAPOS MESTERT
Mihalkó Gyula kalapos népi iparművész, a Népművészet Mestere 67 évesen, 2016. november 4-én elhunyt, amivel pótolhatatlan veszteség érte nemcsak Balmazújváros, Hajdú-Bihar megye, de egész Magyarország népi kézművességét. Temetése november 11-én 14 órakor lesz a balmazújvárosi köztemetőben református szertartás szerint. A Kézműves Alapítvány tisztelettel búcsúzik a Mestertől és megtesz mindent azért, hogy munkásságát minél többen megismerjék, hogy az általa létrehozott értékek fennmaradjanak a magyar tárgyi kultúra részeként.
TOVÁBB ⇨
2016 november 4. péntek
JUNIOR PRIMA DÍJ FIATAL NÉPMŰVÉSZEKNEK
"Tíz fiatal népművész – köztük a debreceni Sütő Brigitta textilhímző - vehette át november 4-én Budapesten a Junior Prima Díj népművészet és közművelődés kategóriájának elismeréseit. Az elismeréseket Somkuti András, a Docler Csoport elnöke és a díj egyik zsűritagja, Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa adta át.
A Kézműves Alapítvány kuratóriuma gratulál a díjazottaknak és további sikeres alkotómunkát kíván a fiatal népművészeknek.
TOVÁBB ⇨
2016 október 28. péntek
IFJ. FAZEKAS ISTVÁN FAZEKAS NÉPI IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
A DMK Tímárház - Kézművesek Házában október 28-án 17 órakor nyitotta meg Pölös Andrea néprajzkutató Ifj. Fazekas István fazekas népi iparművész kiállítását, mely alkalommal zsúfolásig megtelt a Tímárház kiállító terme. A látogatók ámulatát váltotta ki az alkotó míves és rendkívüli sokoldalú szakmai tudását felvonultató munkáival. 
TOVÁBB ⇨
2016 október 16. vasárnap
ÉLELMEZÉSI VILÁGNAP – KARITATÍTV PROGRAMOK, ADOMÁNYGYŰJTÉS
Az Élelmezés Világnapja alkalmából az Élelmiszermentő Hálózat debreceni civil szervezetei  gyűjtést szerveztek Debrecen több nagy áruházában. Az akcióhoz támogatásokkal kapcsolódott a Kézműves Alapítvány és számos művészeti együttes.
A város jeles kézműves alkotói kiállították míves munkáikat és bemutatókat tartottak a tárgykészítés folyamatáról, melyeket az érdeklődők a helyszínen ki is próbálhattak.
TOVÁBB ⇨
2016 október 7. péntek
SÁRÁNDI SOKADALOM - SÁRÁNDI VÁSÁR
Sáránd Község Napja alkalmából, a hagyományoknak megfelelően gazdag programot kínálnak a szervezők október 7-8-án. Az  „Isten hozta Sárándon” – település bemutató, kiállítás, helyi ízek kóstolója, főzőverseny, szórakoztató műsorok, koncertek, utcabál és még számos esemény igazi élményt kínál minden résztvevőnek. 
TOVÁBB ⇨
2016 október 4. kedd
A HÖLGY ÉS AZ EGYSZARVÚ KÜLÖNÖS VILÁGA - Gótikus falikárpitok bűvöletében
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság –, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrármúzeumának galériájában október 4-én Dr. Tar Károlyné nyitja meg az Egri Kató gobelinképeiből rendezett kiállítást, mely október 28-ig látogatható.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 29. csütörtök
40 ÉVES A CSAPÓKERTI NÉPI DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI KÖR - KIÁLLÍTÁS
A jubileum alkalmából ünnepi kiállítást rendeznek a DMK Csapókerti Közösségi Házában, melyet Hubert Erzsébet etnográfus, a Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke nyit meg szeptember 29-én 16 órakor. A megnyitó előtt 14 órától „ Az esküvő hagyományos textiliái: jegykendő és vőfélykendő”  címmel Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató tart előadást. 
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 26. hétfő
BÚCSÚZUNK HÜSE PÉTER BŐRMŰVES NÉPI IPARMŰVÉSZTŐL
92 éves korában elhunyt Hüse Péter bőrműves népi iparművész, akire nagy tisztelettel emlékezik a kézművesek nagy családja, benne a Kézműves Alapítvány kuratóriuma. Köszönjük Péter bácsi értéket teremtő, értékeket feltáró és feldolgozó egész munkásságát, mellyel nemcsak Debrecen város, de Hajdú-Bihar megye és Magyarország népi kézműves kultúráját is gazdagította.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 22. csütörtök
HAGYOMÁNY ÉS JÖVŐ – MAGYAR KÉZMŰVES REMEK’ 2016.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Magyar Kézműves Remek cím elnyerésére kiírt országos pályázat díjátadását és a díjazottak munkáiból rendezett kiállítás megnyitóját ezúttal először nem Budapesten, hanem Debrecenben, a Kölcsey Központban tartották szeptember 22-én 10 órától.
A díjazottakat és a kiállításról készült fotókat alább tekinthetik meg.
 
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 22. csütörtök
NÉPI KÉZMŰVESEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN - kiadvány
"A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében" című 2016. évi országos programhoz  a Hajdú Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara reprezentatív kiadvánnyal lepte meg a konferencia résztvevőit.  A Népi Kézművesek Hajdú-Bihar megyében című kiadvány 22 alkotót mutat be: a Népművészet Mestereit, népi iparművészeket, továbbá megjelenik benne a nádudvari népi kézműves szakiskola és a megye alkotóházai, valamint a Magyar Kézműves Remek 2015-ös megyei díjazottjai is.
 
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 22. csütörtök
VI. DEBRECENI NÉPI KÉZMŰVES FESZTIVÁL
A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület által szervezett VI. Debreceni Népi Kézműves Fesztivált ezévben a Kossuth téren tartották, melyet nagy érdeklődés kísért. A ragyogó őszi napokon számos gyermekcsoport, családok és érdeklődők nézték végig a gazdag programot és gyönyörködhettek a mesterek remek műveiben, bemutatóiban.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 19. hétfő
BÁLINT KÁLMÁNNÉ hímző népi iparművész és SZŰCS HENRIETT fazekas népi iparművész kiállítása
A hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban szeptember 19-én 17.30 órakor Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány alapító-kurátora nyitja meg a Hajdúszoboszlón élő Szűcs Henrietta fazekas népi iparművész és a Kabán élő Bálint Kálmánné hímző népi iparművész közös kiállítását.
 
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 16. péntek
NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI TÁRLAT
A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely anyagából nyílik kiállítás szeptember 16-án 17 órakor a DMK Tímárház- Kézművesek Házában.A tárlaton több mint harminc (magyar és külföldi) alkotó munkája tekinthető meg. A megnyitón Jantyik Zsolt DMK igazgató köszönti a megjelenteket. A kiállítást Mátrai-Nagy Andrea Bíborka etnográfus nyitja meg.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 16. péntek
LUGOSSY GYÖRGY FAZEKAS MESTER KIÁLLÍTÁSA
A debreceni fazekas hagyományokat átörökítő, azt tovább vivő Lugossy György fazekas munkái tekinthetők meg szeptember 17-től a DMK Tímárház - Kézművesek Háza kisgalériájában.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 14. szerda
„ELŐTTEM AZ UTÓDOM” – Mesterek és tanítványok – a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület KIÁLLÍTÁSA
A DMK Homokkert Közösségi Házában szeptember 14-től míves kézműves tárgyakból rendezett kiállítás tekinthető meg. A megnyitón a résztvevőket Danku Attila, a DMJV Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte. A kiállítást Virágos Lajosné Kozák Anikó az egyesület titkára nyitotta meg.
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 8. csütörtök
HÁLÓZATFEJLESZTÉSI SZAKMAI NAP GÖRBEHÁZÁN
A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája – folytatva a korábban elindított sorozatot - Görbeháza Község Önkormányzatával együttműködve hálózatfejlesztési szakmai napot szervezett 2016. szeptember 8-án. A programsorozat célja a kapcsolatépítés, a jó gyakorlatok, egymás tevékenységének, illetve a települések helyi értékeinek megismerése. 
 
TOVÁBB ⇨
2016 szeptember 3. szombat
A Sárándi Alkotó Műhely kiállítása
Különleges értékkel gazdagodott Sáránd község ezen a nyáron. A településen élő Vincze László grafikusművész kezdeményezésére és vezetésével magvalósult az első Sárándi Alkotó Tábor, melynek munkáiból látható kiállítás szeptember 3-30-ig. Kizárólag helyi összefogással, a faluban élő emberek, illetve az önkormányzat támogatásával valósították meg ezt programot, melyen 8 művész  - Forró Ágnes, Gonda Zoltán, Győri Balázs, László Ákos, Simó Enikő Tomos Tünde, Zavaczki Walter Levente, Vincze László - vett részt Hajdú-Bihar megyéből és Erdélyből.  
TOVÁBB ⇨
2016 augusztus 19. péntek
A NÉPMŰVÉSZET MESTERE DÍJAT kaptak 2016-ban
„A Népművészet Mestere Díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el. 
A 1953-ban alapított díjat augusztus 20-án, évente 10 személy (2004 előtt évente 7 személy) kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap.”
TOVÁBB ⇨
2016 augusztus 16. kedd
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK A NYÁRI TÁBORBAN
A Kézműves Alapítvány által szervezett nyolcféle hagyományos kézműves tevékenységet próbálhattak ki a gyerekek július 20-án és augusztus 16-án a DMJV Gyermekvédelmi Intézmény nyári táborában. A Debrecen kiváló mesterei – Hutkai László bőrműves népi iparművész, Sarkadi Gyuláné gyöngyékszer készítő népi iparművész, Hutkai Lászlóné szövő, játékkészítő, Radics Zoltán mézeskalácsos, Orvos Józsefné kerámiakészítő - által vezetett foglalkozásokon bőrből, fából, fonalból, gyöngyből, gyapjúból alkottak tárgyakat és mézeskalácsot díszítettek a táborozók. 
TOVÁBB ⇨
2016 augusztus 6. szombat
HÍMZŐ TOVÁBBKÉPZÉS A TÍMÁRHÁZ- KÉZMŰVESEK HÁZÁBAN
Nagy érdeklődés kísérte a Debreceni Művelődési Központ Tímárháza által szervezett hímző továbbképzést, melyet augusztus 6-7-8-án tartottak a Kézművesek Házában. Képzést a székelyudvarhelyi Gagyi Bíró Katalin etnográfus, hímző vezette, aki gazdag válogatást állított össze és mutatott be az udvarhelyi keresztszemes és szabadrajzú mintakincsből. 
TOVÁBB ⇨
2016 július 30. szombat
IX. DEBRECENI MÉZESKALÁCS FESZTIVÁL
A Déri Múzeum immár 10. alkalommal szervezi meg a nagy múltú debreceni mézeskalácsos mesterség hagyományait is bemutató két napos programot. A Déri térre ellátogatók mindkét napon részt vehetnek a mézeskaláccsal és mézzel kapcsolatos termékek bemutatóján és vásárán, továbbá számos zenekar, művészeti együttes műsorát tekinthetik meg.
TOVÁBB ⇨
2016 július 29. péntek
ELHUNYT SZABÓ ERVIN DEBRECENI SZARUFARAGÓ NÉPI IPARMŰVÉSZ
Éveken át kitartó munkával sajátította el a szarufaragás tudományát és ismereteit állandóan bővítve fejlesztette azt a legmagasabb szintre. Faragott, karcolt kürtjei, míves használati tárgyai példák az utókor számára. Tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk Rá.
TOVÁBB ⇨
2016 július 8. péntek
KÖSÖNTYŰ pályázat díjátadója és FARAGÓ TÍMEA kiállítása
Évről évre egyre népszerűbb a Debreceni Művelődési Központ által meghirdetett ékszerkészítő pályázat, melyre nemcsak gyöngyből, de mindenféle más anyagból (Pl.: bőrből, papírból, fémekből …)  és különböző technikákkal  elkészített alkotásokat várnak a meghirdetők. A 2016. évi pályázatra huszonnégy alkotó, 30 pályaművet adott be.
TOVÁBB ⇨
2016 június 16. csütörtök
A JÓZSAI DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR ÉVADZÁRÓ KIÁLLÍTÁSA
A DMK Józsai Közösségi Háza galériájában június 16-án 17 órakor nyitották meg a helyi Díszítőművészeti Szakkör elmúlt évi alkotásaiból rendezett kiállítást, mely augusztus 6-ig tekinthető meg. A rendezvényen Danku Attila, Debrecen MJV Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke köszöntötte a jelenlévőket és az alkotókört. 
TOVÁBB ⇨
2016 június 10. péntek
HOSSZÚPÁLYI FALUNAP – BEMUTATÓ A KÉZMŰVES ALAPÍTVÁNY MÍVES GYŰJTEMÉNYÉBŐL
A Hosszúpályi Falunap nyitó eseményéhez kapcsolódva tartottak bemutatót a Kézműves Alapítvány Míves gyűjteményéből. A rendezvény résztvevőit a június 10-én 17 órakor kezdődött rendezvényen Berényi András polgármester köszöntötte. Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány alapító kurátora  bemutatta az alapítvány tevékenységét, lehetőségeit és beszélt az értékfeltárás, a kézműves hagyományok átörökítésének  fontosságáról, a személyiség fejlesztésében betöltött szerepéről.
TOVÁBB ⇨
2016 május 28. szombat
9. DEBRECENI NEMZETKÖZI FAZEKAS FESZTIVÁL
Az idén új helyszínen, a Nagyerdei Parkban, a Békás tó mellett várja az érdeklődőket a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület által szervezett 9. Nemzetközi Fazekas Fesztivál május 28-29-én.
TOVÁBB ⇨
2016 május 20. péntek
A TISZAFÜREDI ÉRTÉKTÁR BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁSA
Tiszafüred élő népművészetét, kézműves alkotóinak munkáit mutatják be a DMK Tímárház -Kézművesek Házában. Megnyitó: május 20-án 14 órkor.
 
TOVÁBB ⇨
2016 május 20. péntek
KULTURÁLIS KÖZFOGLALKOZTATÁS - TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TEREMTÉS
A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája és a Monostorpályi Művelődési Ház hálózatfejlesztési szakmai napot szervezett, melyen a térségből több mint 30 fő vett részt. A résztvevőket Szabó József, Monostorpályi község polgármestere és Angyal László a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának vezetője köszöntötte. A Kézműves Alapítvány képviseletében Dr. Tar Károlyné alapító-kurátor tartott előadást az alapítvány tevékenységéről, lehetőségeiről.
TOVÁBB ⇨
2016 május 14. szombat
„A PIPA, HA ÉG, bölcsességből ennyi is elég” - válogatás debreceni pipagyűjtők és készítők különleges darabjaiból.
A Debreceni Művelődési Központ és a Debreceni Értéktár pipakiállítással, bemutatóval és pipaszívó versennyel egybekötött programot szervez május 14-én, 10-15 óráig a Tímárház- Kézművesek Házában.
TOVÁBB ⇨
2016 május 13. péntek
CSETNEKI CSIPKE KIÁLLÍTÁS
A DMK Tímárház - Kézművesek Házában május 13-tól június 24-ig tekinthetők meg a Gábor Ferencné és Boruzs Jánosné által készített csetneki csipkeköltemények.
TOVÁBB ⇨
2016 május 6. péntek
TÉRSÉGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPZENEI VERSENY
A Debreceni Művelődési Központ és a Józsai Település és Közösségfejlesztő Egyesület Térségi Népzenei Fesztivált - két napos versenyt és találkozót - szervezett gyermek, fiatal és felnőtt népzenészek számára a Józsai Közösségi Házban (Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9.) május 6 -án és 7-én.
TOVÁBB ⇨
2016 május 5. csütörtök
ERDÉLYI TEXTIL KINCSEK - kiállítás
A DMK Józsai Közösségi Házában május 5-től tekinthető meg a Hatvaniné Módi Györgyi gyűjteményéből rendezett kiállítás, melyet Báthoryné Gém Eszter szövő népi iparművész nyitott meg.
TOVÁBB ⇨
2016 április 23. szombat
2. REGIONÁLIS NÉPMŰVÉSZETI KONFERENCIA
„Ami él, annak meg kell újulnia” címmel rendezi meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület a 2. Regionális Konferenciát a 2016. április 23-án 9 órától DMK Pódiumtermében (Debrecen, Kossuth u.1.).
A konferencia témája: A kortárs népművészeti tárgyak tervezése, a NIO zsűrizés szempontjai.
Kapcsolódó rendezvény: Mesterek és tanítványok a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületben című kiállítás.
TOVÁBB ⇨
2016 április 11. hétfő
KÉZMŰVES KIÁLLÍTÁS a Kabai Mácsai Sándor Művelődési Házban
Színes tavaszi kiállítás várja a látogatókat a művelődési ház galériájában, ahol a Kabai Hímző szakkör, a zsinórcsipke készítők és Felber Edina tűzzománcaiból rendeztek bemutatót. 
Vágó Emese igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Tar Károlyné, Wlassics Gyula-díjas és Csokonai-díjas népművelő, a Kézműves Alapítvány alapító kurátora nyitotta meg a kiállítást  április 11-én 16 órakor.
TOVÁBB ⇨
2016 április 1. péntek
NÉPI KÉZMŰVES ALKOTÓHÁZAK ÉS MŰHELYGALÉRIÁK II. ORSZÁGOS HÉTVÉGÉJE
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai c. programhoz kapcsolódva április 1-jén és 2-án érdekes és tartalmas programok várják az érdeklődőket a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület Népi Mesterségek Házában /Debrecen, Hatvan u. 57./.
A kétnapos rendezvény középpontjában a népi kézműves értékek és a települések helyi értékei szerepelnek. Kiváló mesterek tartanak bemutatókat, de megjelennek itt a debreceni gasztronómiai különlegességek is, melyeket az érdeklődők meg is kóstolhatnak.
TOVÁBB ⇨
2016 március 25. péntek
HÁKLI TIMEA fazekas, a Népművészet Ifjú Mestere kiállítása
HÁKLI TIMEA fazekas, a Népművészet Ifjú Mestere alkotásaiból nyílt kamara kiállítás a DMK Tímárház - Kézművesek Házában. A Nádudvari Kézműves Szakiskolában tanító alkotó míves kerámiái március 25 - április 29-ig tekinthetők meg.
TOVÁBB ⇨
2016 március 25. péntek
A PETŐFI EMLÉKKÖNYVTÁR CSIPKEVERŐ SZAKKÖRÉNEK KIÁLLÍTÁSA
A DMK Tímárház - Kézművesek Házában rendeztek kiállítást a Petőfi Emlékkönyvtárban működő Csipkeverő Szakkör munkáiból.
A kiállítást március 25-én 17 órakor Mátrai - Nagy Andrea etnográfus nyitotta meg. A nagypénteki megnyitó ünnepi hangulatát emelte szép, tiszta, csengő hangjával a közreműködő Könnyű Júlia, aki magyarbődi népdalokat énekelt. 
 
TOVÁBB ⇨
2016 március 24. csütörtök
"A ZENÉTŐL A KORSÓIG" - SZŰCS HENRIETT fazekas népi iparművész kiállítása
Hajdúnánáson, a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ Galériájában Szűcs Henriett fazekas népi iparművész, keramikus, zenetanár immár hatodik önálló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást március 24-én 17 órakor Dr. Tar Károlyné a Kézműves Alapítvány alapító kurátora nyitja meg.
TOVÁBB ⇨
2016 március 4. péntek
XV. ORSZÁGOS TEXTILES PÁLYÁZAT ÉS KONFERENCIA BÉKÉSCSABÁN
Színvonalas és gazdag szakmai programon vehettek részt azok a kézműves alkotók és érdeklődők, akik részt vettek március 4-6-ig Békéscsabán a XV. Országos Textiles Konferencián.
Ebben az évben is sikeresen szerepeltek a Hajdú-Bihar megyében élő alkotók és alkotóközösségek a pályázaton.

 
TOVÁBB ⇨
2016 február 26. péntek
GYÖNYÖRŰNÉ ERDEI JUDIT ÉS TANÍTVÁNYAI KIÁLLÍTÁSA
Létavértesen, a Rozsnyai Gyűjtemény kiállítótermében rendeztek kiállítást „Szűrrózsa – szűrvirág” címmel a Sárándon élő és alkotó Gyönyörűné Erdei Judit szűrrátét készítő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere és tanítványai munkáiból. A kiállítás április 22-ig látogatható.
TOVÁBB ⇨
2016 január 22. péntek
SZŰRVIRÁGOK – kiállítás
Sebestyénné Győrfi Anna Gránátalma-díjas és Mesterremek-díjas szűrrátét készítő népi iparművész munkáiból rendeztek kiállítást a DMK Tímárház - Kézművesek Házában. A kiállítást a Magyar Kultúra Napján, január 22-én, 17 órakor Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány alapító-kurátora nyitotta meg.
 
TOVÁBB ⇨
2016 január 22. péntek
BOROS FERENC fafaragó népi iparművész ikon kiállítása
A jeles fafaragó mester ez alkalommal rendhagyó kiállítással lepi meg az érdeklődő közönséget.  Egyedi, eddig még be nem mutatott alkotásait, az általa készített ikonokat tárja a látogatók elé a DMK Tímárház - Kézművesek Háza kisgalériájában.
A kiállítás megtekinthető 2016.01.22 -03.18-ig.
TOVÁBB ⇨
2016 január 22. péntek
BUJDOSÓ SÁNDORNÉ: A debreceni cifraszűr és a debreceni kisbunda című kiadványának bemutatója
A MH 5. Bocskai István Lövészdandár és Könyvtára és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület közös rendezvényt szervezett a Magyar Kultúra Napján a dandár könyvtárában. E rendezvényen kiállítással egybekötve mutatták be Bujdosó Sándorné: A debreceni cifraszűr és a debreceni kisbunda című, ebben az évben megjelent kiadványát és kerekasztal beszélgetést folytattak „Kultúra – szabadidő - nemzedékek” témakörben. 
TOVÁBB ⇨
2016 január 22. péntek
„CSIPKE CSODÁK” – kiállítás a DMK Józsai Közösségi Házában
 A Józsai Csipkeverő Szakkör munkáiból rendeznek kiállítást a Magyar Kultúra Napján. 
 Köszöntőt mond: Balázs Ákos a városrész önkormányzati képviselője
A kiállítást megnyitja: Hubert Erzsébet etnográfus
TOVÁBB ⇨
2016 január 9. szombat
IV. FARSANGNYITÓ DEBRECENI DALIDÓ
Debrecenben immár negyedik éve a Dalidóval kezdődik a farsangi szezon a Kölcsey Központban. E hagyományokra épülő, színes forgatagon most is a Vízkereszt utáni első hétvégén, január 9-én 9-14 óráig került sor. 
TOVÁBB ⇨

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM