NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2024 2023 2022 2021 2020 2019 2018 2017 2016 2015
TÖBB MINT NEGYEDSZÁZADA A KÉZMŰVESSÉGÉRT
Köszöntjük honlapunk Kedves Látogatóit!
Itt nemcsak az egyes népi kézműves mesterségek kiváló kortárs képviselőivel, munkáival ismerkedhetnek meg, de több más mellett tájékozódhatnak arról is, hogy Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében hol, milyen kézműves alkotókörök tevékenységébe kapcsolódhatnak be, illetve értesülhetnek táborozási, képzési, valamint országos pályázati lehetőségekről, kiállításokról, szakmai programokról is.  Köszönettel fogadjuk támogatását, adója 1%-nak felajánlását. A Kézműves Alapítvány adószáma: 19122490-1-09
TOVÁBB ⇨
2017 december 3. vasárnap
PÁSZTORADVENT
Pásztoradventet szerveznek a Debreceni Református Kistemplomban, a Csonkatemplomban december 3-án 10 órától. Közreműködnek: a Hortobágy és „mellyékének” pásztorai, a gyergyószárhegyi gyermekotthon növendékei és Gencsi Zoltán.
A résztvevők az eseményt követő ebéd megvásárlásával a gyergyószárhegyi  Kájoni János gyermekotthont támogatják.
TOVÁBB ⇨
2017 december 2. szombat
ANGYALLIGET - KÉZMŰVES VÁSÁR – DEBRECEN SZÍVE A RÉGI VÁROSHÁZA UDVARÁN
A korábbi évektől eltérően, ebben az évben régi városháza udvarán lesz a karácsonyi kézműves vásár. Az itt kialakított angyalliget és az egyedi és különleges programok igazi adventi hangulatot varázsolnak a vásárhoz, melyet a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. a Kézműves Alapítvánnyal együttműködve szervez. A vásár december 2-23. között szombaton és vasárnap 9-21 óráig, hétköznapokon 16-20 óráig tart nyitva és várja a míves ajándéktárgyak iránt érdeklődőket. 
TOVÁBB ⇨
2017 november 26. vasárnap
„A SZERETETNEK FÉNYES NAPJA JÖN FEL” - kiállítás
Kolozsvári-Donkó Rebeka zománcműves, mézesbábkészítő munkáiból rendeztek kiállítást a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség Árpád Galériájában (Debrecen, Kassai út 12.). A kiállítást Dr. Vajda Mária Phd. néprajzkutató, ny. főmuzeológus nyitotta meg 2017. november 26-án 10.30 órakor. A megjelenteket Veres János református lelkész köszöntötte.
Kiállítást Andics Árpád Holló László-díjas fotóművész és Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó szervezte.
TOVÁBB ⇨
2017 november 21. kedd
„35 ÉV CSODÁI…” – kiállítás
A 35 éves Józsai Díszítőművészeti Szakkör alkotásaiból rendeztek kiállítást, melynek megnyitóját november 21-én 17 órától tartották a Józsai Közösségi Házban. A kiállítást Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora nyitotta meg. A Kézműves Alapítvány elismerő oklevelét és támogatását Hunyadi Sándor, a kuratórium elnöke adta át a szakkör vezetőjének, Bátoriné Gém Eszter népi iparművésznek.
TOVÁBB ⇨
2017 november 16. csütörtök
30 ÉVES A DR. SEBESTYÉN IBOLYA ÁLTAL LÉTREHOZOTT VILÁG VILÁGOSSÁGA ALAPÍTVÁNY ÉS 10 ÉVES EGYIK INTÉZMÉNYE, A BÁLICSI INTEGRÁCIÓS NEVELÉSI OKTATÁSI KÖZPONT.
Ebből az alkalomból rendeztek ünnepséget, kiállítást és konferenciát Pécs egyik legszebb helyén, a Székesegyház Kőtára Konferencia Termében. A konferencián előadást tartott a Kézműves Alapítvány alapító-kurátora, Dr. Tar Károlyné is. Paróczainé Simay Ildikó kurátor pedig a Kézműves Alapítvány Nívódíját adta át Lőrincz Etel iparművésznek, az Világ Világossága Alapítvány szövőműhelye vezetőjének. 
TOVÁBB ⇨
2017 november 10. péntek
XII. ORSZÁGOS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES KIÁLLÍTÁS
A Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal – pályázatot hirdetett a népi kézművességgel foglalkozó gyermekek és fiatalok számára. A kiemelkedő pályamunkákból nyílt kiállítás a DMK Belvárosi Galériájában. A megnyitón köszöntőt mondott és elismeréseket adott át a program fővédnöke, Halász János országgyűlési képviselő. A kiállítást F. Tóth Mária ny. minisztériumi vezető főtanácsos, kézműves oktató nyitotta meg. 
TOVÁBB ⇨
2017 november 6. hétfő
NÉPI IPARMŰVÉSZETI ZSŰRIZÉS
A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület ismét megszervezi Debrecenben a népi iparművészeti zsűrit. Az adatlapot és a zsűrizés díját november 6-ig kell beküldeni a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályára. A bírálandó tárgyakat november 15-én és 16-án 14.00 órától 17.00 óráig várják az egyesület székházában (Hatvan u. 57.) További információk:  http://www.hagyomanyokhaza.hu/nmm/zsurizes/
TOVÁBB ⇨
2017 november 3. péntek
„ÚTON” - NEMEZKIÁLLÍTÁS
A Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola felnőtt nemez szakos hallgatóinak és mestereik, Árvai Anikó és Vetró Mihály munkáiból rendeztek kiállítást a DMK Tímárházában, melyet november 3-án 17 órakor nyitottak meg. Köszöntőt mondott: Szőnyi Sándorné, a Debreceni Művelődési Központ igazgatóhelyettese. A kiállítást Vetró Mihály nemezműves mester  ajánlotta a látogatók figyelmébe. Közreműködött a Debreceni Citerazenekar. A kiállítás december 15-ig látogatható a Tímárház nyitvatartási idejében.
TOVÁBB ⇨
2017 október 27. péntek
A VARRÁS VARÁZSA (A VARRÁS „VALLÁS”) - kiállítás
Hímzett textilekből rendeztek kiállítást a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére Ebesen, a Széchényi Ferenc Tájmúzeumban. A kiállításon G. Tóth Aranka, a Népművészet Mestere, Molnár Tiborné, Király Zsiga - díjas népi iparművész, Király Vilmosné hímző, valamint a debreceni Tiszta Forrás Hímző Kör és a Kabai Hímző Szakkör alkotásai láthatók. A megnyitón Eignerné Bartusz Andrea múzeumvezető köszöntötte a megnyitón résztvevő szép számú közönséget, majd Erdélyi Márta, Sesztina Jenő - díjas versmondó és Andics Árpád, Holló László - díjas fotós, tanár „500 év megújulás” című irodalmi műsora hangzott el.
TOVÁBB ⇨
2017 október 23. hétfő
CSOKONAI DÍJAT KAPOTT BAGOSSY SÁNDOR FAZEKAS MESTER
Október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 61. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepséget rendezett a Kölcsey Központban, ahol Dr. Papp László polgármester átadta a város kitüntetéseit. Ebben az évben Debrecen Város Csokonai-díja elismerésben részesült a 75 éves Bagossy Sándor fazekasmester. A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel gratulál Bagossy mesternek és további alkotókedvet és sikereket kívánunk neki.
TOVÁBB ⇨
2017 október 4. szerda
35 ÉVES A HOMOKKERTI NEFELEJCS HÍMZŐ KÖR
E jeles évforduló alkalmából rendeztek kiállítást a DMK Homokkerti Közösségi Házában, melynek megnyitóját 2017. október 4-én, szerdán 11 órától tartották. A kiállítást dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató nyitotta meg. A Kézműves Alapítvány elismerő oklevelét és támogatását Hunyadi Sándor, a kuratórium elnöke adta át a szakkör vezetőjének, Tarsoly Andorné népi iparművésznek.
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 29. péntek
A XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat Észak- Alföldi Regionális kiállításának megnyitója és díjkiosztó ünnepsége
Berettyóújfaluban a Nadányi Zoltán Művelődési Központban (Bajcsy Zsilinszky u. 25-27.) szeptember 29-én 14 órától kerül sor a Bihari Népművészeti Egyesület által szervezett regionális pályázatra beadott alkotások értékelésére és bemutatójára, valamint az arra érdemes pályázók díjazására. 
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 17. vasárnap
A VARRÁS VARÁZSA (A VARRÁS "VALLÁS") – kiállítás
Molnár Tiborné Király Zsiga – díjas hímző népi iparművész alkotásaiból és gyűjteményéből nyílt kiállítás szeptember 17-én 10.30-kor a Debrecen – Árpád-téri Református Egyházközség Árpád Galériájában. Köszöntőt mondott Veres János református lelkész és Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó. A kiállítást, mely november 19-ig  látogatható, Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató, ny. múzeumigazgató nyitotta meg.  
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 15. péntek
VII. DEBRECENI KÉZMŰVES FESZTIVÁL
A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte meg 2017. szeptember 15-16-án a  Debreceni Népi Kézműves Fesztivált a Kossuth téren. A szeptember 15-én 9.30 órakor kezdődő megnyitón köszöntőt mondott Dr. Mazsu János Debreceni Értéktár Bizottság  elnöke. A rendezvény fővédnöke: Komolay Szabolcs alpolgármester.   
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 15. péntek
SÁRÁND KÖZSÉG NAPJA - VÁSÁRI SOKADALOM
A község önkormányzata igazi színes őszi programot kínál ezévben is a lakosságnak és a településre látogatóknak. Szeptember 15-én 16 órakor a Sárándról elszármazottak és az új sárándiak találkozójával kezdődik a két napos rendezvény, majd táncos műsor tekinthető meg a vásártéren. Szeptember 16-án 9 -kor polgármesteri köszöntővel indul az egész napos sokadalom, melyben lesz kirakodó vásár, zenés műsorok népszerű előadókkal, főzőverseny, tombola és kinyit  a Sárándi Csárda és lacikonyha. Különleges őszi élmények és kedves vendégfogadás. Érdemes ide ellátogatni!
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 15. péntek
Szellemi Kulturális Örökségek bemutatkozása Debrecenben a Kulturális Örökség Napjain
A Kulturális Örökség Napjai szombat-vasárnapi rendezvénysorozatának részeként Debrecenben a Déri téren mutatkoztak be a nemzeti jegyzéken szereplő korábbi és új szellemi kulturális örökségek a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére. A program keretében tartottak kézműves bemutatókat és foglalkozásokat, valamint Magyarország színes viseleteinek bemutatóját és lehetőség volt a gasztronómiához kötődő örökségek kóstolására is. 
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 8. péntek
„KEZEINK MUNKÁJÁT TEDD MARADANDÓVÁ…” (90. zsoltár 17. vers) - kiállítás
A reformáció 500. évfordulója tiszteletére  vallásos témájú népművészeti kiállítást rendeztek a DMK Tímárház- Kézművesek Házában, melyen többek között különleges hímzéseket, kerámiákat, viseleteket, fafaragásokat láthatnak az érdeklődők szeptember 8-29-ig.
A kiállítást szeptember 8-án, 17 órakor Nagy Zsoltné Kiss Katalin református lelkipásztor nyitotta meg.
TOVÁBB ⇨
2017 szeptember 7. csütörtök
A 35 ÉVES HAJDÚ-BIHAR MEGYEI NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
A Debreceni Művelődési Központban (Kossuth u. 1.) kiállításon mutatja be tagjainak alkotásait az érdeklődő közönségnek a 35 éves Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjas Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület. A kiállítást szeptember 7-én 17.30-kor Szentei Tamás Debrecen város Polgármesteri Hivatala Kulturális Osztályának vezetője nyitja meg.  
TOVÁBB ⇨
2017 augusztus 19. szombat
A NÉPMŰVÉSZET MESTEREI 2017-ben
A magyar kormány nevében Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén adta át a Népművészet Mestere díjakat. Hajdú-Bihar megyéből Kovács Zoltán szarufaragó részesült e kitüntetetésben. A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel és megbecsüléssel gratulál és további eredményes alkotómunkát kíván valamennyi díjazottnak.
TOVÁBB ⇨
2017 augusztus 11. péntek
HAJDÚ-BIHAR MEGYE KINCSEI - kiállítás a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba felvett értékekből
A Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat által a Kölcsey Központban szervezett és a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott kiállítás, mely augusztus 26-ig tart nyitva, ízelítőt ad a Megyei Értéktárba eddig felvett több mint 80 értékből. Mintegy 200 db kézzel készített kulturális érték jelenik meg 35 alkotótól, de fotókon, roll-lapokon megtekinthető számos megyei építészeti, ipari és műszaki, sport, természeti környezeti és turisztikai – vendéglátási érték is. 
TOVÁBB ⇨
2017 július 29. szombat
BÚCSÚZUNK MAKOLDI TANÁR ÚRTÓL
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát. 72. életévében elhunyt a festőművész, a néprajztudós, a tanár, a gondolkodó, a generációkat nevelő Makoldi Sándor. Temetési szertartása 2017. július 29-én 10 órakor kezdődik a tokaji temetőben. Ezt követően 14 órától közös megemlékezésre kerül sor Balmzújváros - Virágoskúton, Rózsa Péter biocsárdájában, ahol barátok, tisztelők elmondhatják búcsúzó szavaikat. A Kézműves Alapítvány tisztelettel búcsúzik Makoldi Tanár Úrtól és megtesz mindent azért, hogy az általa létrehozott értékek, szellemisége, tanításai fennmaradjanak.
 
TOVÁBB ⇨
2017 július 29. szombat
A MAGYAR KALAP ÜNNEPE BALMAZÚJVÁROSON
Balmazújváros másodszor rendezte meg július 29-én a Magyar Kalap Ünnepét a kadarcsi városrész szépen gondozott parkjában. A rendezvényt, melyet Dr. Veres Margit polgármester asszony és a főszervező Gencsi Zoltán nyitott meg, néptáncosok, népzenei együttesek, kalaposok főzőversenye, íjászbemutató, nemezelés, kézműves vásár, Kádár Ferkó Fotószínháza és ízes falatok – valódi hagyományőrző forgatag tette emlékezetessé. Külön élmény volt találkozni a rendezvényen a Hortobágy Örökös Pásztoraival.
 
TOVÁBB ⇨
2017 július 9. vasárnap
„Fohász a fennmaradásért” LÉPÉSHÁZ AVATÓ SZATMÁRNÉMETIBEN
Gazdag programmal avatják fel július 9-én 11 órától a Borókagyökér Egyesület által létrehozott Lépésházat, melyen számos alkotó és előadó vesz részt Hajdú-Bihar megyéből. A ceremóniamester a Sárándon élő Gyönyörű Zsiga, a Magyar kultúra lovagja. Közreműködik négy néptáncegyüttes, valamint a Sárándi férfikórus, a Kadarcs népzenei együttes és Anna Pálma Miklovics. Különleges élményt nyújt az ide látogatóknak az a hat kiállítás, melyeken kiváló mesterek és tanítványok alkotásai tekinthetők meg.
TOVÁBB ⇨
2017 július 5. szerda
KÉZMŰVESEK A NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN
A Kézműves Alapítvány által szervezett négyféle hagyományos kézműves tevékenységet próbálhattak ki a gyerekek július 5-én a DMJV Gyermekvédelmi Intézmény nyári táborában. Debrecen kiváló mesterei – Hutkai László bőrműves népi iparművész, Sarkadi Gyuláné gyöngyékszer készítő népi iparművész, Hutkai Lászlóné szövő, játékkészítő, Radics László mézeskalácsos, a Népművészet Mestere - által vezetett foglalkozásokon bőrből, nemezgyapjúból, gyöngyből, alkottak tárgyakat, díszítettek mézeskalácsot maguk és szüleik, testvéreik, barátaik számára a táborozók.  
TOVÁBB ⇨
2017 június 16. péntek
LÉLEKHARANG EMLÉKMŰVET ÁLLÍTOTTAK SÁRÁNDON
Szabó József polgármester a 2017. június 16-án tartott átadó ünnepségen elmondta, hogy sikeres pályázatuknak köszönhetően immár a megszépült faluközpontban tekinthetjük meg büszkeségpontukat, melynek rózsái a születést, a harang a múlt és jelen összefonódását, a nyitott kapu pedig az elszármazottak hazavárást jelképezi ...”
TOVÁBB ⇨
2017 június 10. szombat
"A REFORMÁCIÓ TÖRTÉNELMI ÉS KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGE AZ ÉLŐ NÉPMŰVÉSZETBEN" – KIÁLLÍTÁS
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület által a Reformáció 500. éve tiszteletére meghirdetett pályázatra beadott alkotásokból rendeznek kiállítást a Református Nagytemplomban. 2017. június 10-én 11 órakor a kiállítást megnyitja: dr. P. Szalay Emőke etnográfus, habil. kandidátus. Köszöntőt mond: Oláh István, a Református Nagytemplom lelkipásztora.
TOVÁBB ⇨
2017 május 20. szombat
X. DEBRECENI MÉZESKALÁCS FESZTIVÁL
Kerek évfordulót ünnepel idén a Déri Múzeum hagyományos nagyrendezvénye, a Debreceni Mézeskalács Fesztivál. Május 20-án és 21-én a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza udvarán színes, ízes és illatos eseményeket kínálnak a szervezők. A látogatók megismerkedhetnek az igazi debreceni mézeskalács készítésével, díszítésével, de lesz mézesbaba szépségverseny, bábszínházi előadások, népzene, néptánc és Balkán Fanatic koncert is.
TOVÁBB ⇨
2017 május 20. szombat
SAM2 - A Sárándi Alkotó Műhely kiállítása
Sáránd és értékei voltak az ezévi alkotó tábor témái is, melyen 9 művész vett részt.Különleges és példaértékű kezdeményezése volt a településen élő Vincze László grafikusművésznek az először 2016-ban általa megszervezett és ezévben második alkalommal megvalósított művészeti tábor. Megszólítva a település polgárait és a helyi önkormányzatot, az ő támogatásukkal, hagyományteremtő szándékkal indította útjára az alkotó műhelyt. A 2017. évi művészeti tábort kiállítással zárták május 20-án a közösségi házban. 
TOVÁBB ⇨
2017 május 19. péntek
"VII. KITESSZÜK A SZŰRÉT..." pályázat és kiállítás
A Bihari Népművészeti Egyesület a Népművészeti Egyesületek Szövetségével és a Hagyományok Házával együttműködve immár 7. alkalommal hirdette meg a „Kitesszük a szűrét…” elnevezésű országos pályázatát. A pályamunkákból rendezett kiállítás megnyitását, a díjátadást, valamint a kapcsolódó szakmai programokat 2017. május 19-én, pénteken 10 órától tartották a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. A Kézműves Alapítvány Nívódíja elismerésben részesült mesteri fokon kivitelezett szűrjeiért Bak Zoltán szűrkészítő.
TOVÁBB ⇨
2017 május 15. hétfő
A REFORMÁCIÓ TÖRTÉNELMI ÉS KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGE AZ ÉLŐ NÉPMŰVÉSZETBEN - Pályázat
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság a Reformáció 500 éves magyarországi és a határainkon túli egyházkerületek jubileumi ünnepségeihez kapcsolódva pályázatot hirdet a Kárpát-medencében élő, a népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotók, alkotóközösségek részére. A pályázat célja, hogy a népi kézművesség képviselői hozzájáruljanak ahhoz, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények, valamint az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó egyházi szertartások tárgyai, kellékei megújuljanak.
TOVÁBB ⇨
2017 május 8. hétfő
KABAI HÍMZŐK ÉS CSIPKEKÉSZÍTŐK KIÁLLÍTÁSA
A kabai Hímző szakkör és a zsinórcsipke készítő asszonyok munkáiból rendeznek kiállítást a Mácsai Sándor Művelődési Ház kiállítótermében (Kaba, Szabadság tér 9.), melyet május 8-án, 16 órakor nyit meg Hubert Erzsébet etnográfus, a HBNE elnöke. Az évadzáró kiállítás megnyitóján közreműködik a Kabai Mennykő Néptáncegyüttes Köves énekcsoportja.
A kiállítás megtekinthető május 26-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.
 
TOVÁBB ⇨
2017 május 5. péntek
II. CÍVIS NÉPZENEI FESZTIVÁL
Különleges élmények és jó hangulat várja a népzene barátait és az érdeklődőket május 5-én és 6-án a Józsai Közösségi Házban. A Debreceni Művelődési Központ népzenei versenyt és találkozót szervez gyermek, fiatal és felnőtt népzenészek számára. Május 5-én, pénteken 9 órától Térségi Gyermek és Ifjúsági Népzenei versenyt, másnap, szombaton a Népzenei Együttesek Térségi Találkozóját tartják, ahol hagyományőrző pávakörök és zenekarok mutatkoznak be. A versenyt díjakkal támogatja a Kézműves Alapítvány.
TOVÁBB ⇨
2017 május 4. csütörtök
CSIPKECSODÁK CSERÉPBŐL – Kiállítás
Nagyné Török Zsóka, Szolanics Elvira és Terdik Angéla fazekas népi iparművészek kerámiáiból nyílik kiállítás Debrecenben a DMK Tímárház- Kézművesek Házában. A kiállítást Szőkéné Dr. Vajda Mária PhD. néprajzkutató nyitja meg május 4-én 17 órakor. A megnyitón közreműködik a Debreceni Citerazenekar. 
TOVÁBB ⇨
2017 május 4. csütörtök
HARSÁNYI EDIT HÍMZŐ NÉPI IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Május 4 - június 2 - ig látogatható az a kiállítás, melyet Harsányi Edit hímző népi iparművész munkáiból rendeztek a Tímárház- Kézművesek Háza kisgalériájában.
A látogatók szinte valamennyi magyar tájegység hímzéskultúrájába bepillanthatnak az alkotó míves munkái által.
TOVÁBB ⇨
2017 április 7. péntek
HONFOGLALÁS KORI ÖLTÖZETEK, KIEGÉSZÍTŐK – KIÁLLÍTÁS
A Debrecenben élő és alkotó Váradi László és Váradiné Nagy Katalin bőrműves iparművészek által készített Honfoglalás-kori öltözetekből, kiegészítőkből nyílt kiállítás a Tímárház- Kézművesek Háza Kisgalériájában (Db. Nagy Gál István u. 6.). 
TOVÁBB ⇨
2017 április 7. péntek
BAGOSSY SÁNDOR fazekas, népi iparművész, a Népművészet Mestere kiállítása
A mesternek - aki a mintegy 200 éves nagybányai Bagossy fazekas dinasztia ötödik generációja  - 75. születésnapja alkalmából rendezett kiállítást a Debreceni Művelődési Központ és a Kézműves Alapítvány. A kiállítást április 7-én 17 órakor nyitotta meg Dr. Vajda Mária néprajzkutató PhD a Tímárház - Kézművesek Házában (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.). Bagossy mester ünnepi kiállításán „A Kézműves Alapítvány Nívó díja”elismerésben részesült. A kiállítás május 1-ig látogatható a az intézmény nyitvatartási idejében.
TOVÁBB ⇨
2017 április 6. csütörtök
ZSŰRIZÉST szervez a Bihari Népművészeti Egyesület
A Bihari Népművészeti Egyesület NIO zsűrit szervez 2017. április 6-án. A zsűri jegyzőkönyvet és a befizetést igazoló csekkek másolatát 2017. március 23-ig az alábbi címre szíveskedjenek eljuttatni azok, akik zsűriztetni szeretnék tárgyaikat: Bihari Népművészeti Egyesület 4100 Berettyóújfalu Tavasz krt. 10. További információk kérhetők a 0654/400-146 vagy 0620/5860181-es telefonon. 
TOVÁBB ⇨
2017 március 20. hétfő
„AZ ÉN SZÍVEMBEN BOLDOGOK A TÁRGYAK” – báb- és játékkiállítás
Urbánné Lantos Éva, Urbán István bábművészek és Vasvári Gyuláné horgolt játékkészítő munkáiból rendeztek kiállítást a DMK Újkerti Közösségi Házában, melyet március 20-án, 10 órakor nyitott meg Lőrinczy Éva Ildikó bábpedagógus, bábszínész. A kiállítás április 1-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.
TOVÁBB ⇨
2017 március 15. szerda
GALÁNFI ANDRÁS KOSSUTH-DÍJAT KAPOTT
Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Kossuth-díjat adott át Galánfi András hajdúszoboszlói alkotónak. A fafaragó népi iparművész, előadóművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a rönkbútor-faragás régi hagyományát mesteri módon folytató, a modern funkciót tradicionális stílussal ötvöző alkotásai, valamint a magyar népi tárgykultúra kincseinek továbbörökítését elhivatottan szolgáló munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel és megbecsüléssel gratulál a Mesternek!
TOVÁBB ⇨
2017 március 15. szerda
KOSSUTH NAGYDÍJ KALLÓS ZOLTÁN NÉPRAJZTUDÓSNAK
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából adta át a Kossuth Nagydíjat a 91 éves néprajztudósnak, melyhez szívből gratulál a Kézműves Alapítvány kuratóriuma.                                                                                                           Köszönjük a példát, amit életművével mutat a magyarság, a világ számára! 
 
TOVÁBB ⇨
2017 március 14. kedd
KITÜNTETÉS TÓTHNÉ BOBONKA MAGDOLNÁNAK
Nemzeti ünnepünk alkalmából 2017. március 14-én a Földművelésügyi Minisztérium dísztermében Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át Tóthné Bobonka Magdolnának. A kitüntetett közel 20 éve a megyei önkormányzatnál dolgozik és évek óta lelkiismeretes, kiváló szervező és adminisztrációs  tevékenységet végez a megye értékeinek feltárása, meg- és elismertetése érdekében is a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság referenseként. A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel gratulál Tóthné Bobonka Magdolnának!
TOVÁBB ⇨
2017 március 10. péntek
„ÉRTÉKMENTÉS 40 ÉVE” – kiállítás Debrecenben, a Tímárházban
Molnár Tiborné Király Zsiga - díjas hímző népi iparművész különleges hímzett textilgyűjteményéből (Kiállító terem) és az általa vezetett Tiszta Forrás Hímző Kör tagjainak munkáiból (Kisgaléria) rendeznek kiállítást a DMK Tímárház - Kézművesek Házában.
A kiállítást Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató nyitja meg március 10-én, pénteken 17 órakor. 
TOVÁBB ⇨
2017 március 10. péntek
„KITEKINTETT SZŰZ MÁRIA NAPKELETRE” - kiállítás
Petrás Mária Prima Primissima - és Magyar Örökség-díjas keramikus, népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja kiállításának megnyitóját március 10-én 17 órakor tartják a DMK Józsai Közösségi Háza galériájában. A kiállítás április 20-ig látogatható a közösségi ház nyitvatartási idejében.
TOVÁBB ⇨
2017 március 8. szerda
„Virágok közt …” - GOBELIN KIÁLLÍTÁS A NŐNAP ALKALMÁBÓL
Debrecenben, a DMK Homokkerti Közösségi Házában Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora nyitotta meg a Nefelejcs Hímző kör tagjainak gobelin kiállítását. A Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett bemutatón nyolc alkotó több mint 40db gobelinhímzéssel készült, virágos képét mutatják be, melyek március 31-ig tekinthetők meg.
TOVÁBB ⇨
2017 március 4. szombat
Ünnepi közgyűlést tartott a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület
Ünnepi közgyűlést tartott a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület március 4-én 9 órától a Csapókerti Közösségi Házban.Hubert  Erzsébet elnök köszöntője után elsőkért Debrecen alpolgármestere, Komolay Szabolcs köszöntötte a 35 éves egyesületet, mely a Magyar Kultúra Napján megkapta a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díjat. A Kézműves Alapítvány képviseletében Hunyadi Sándor elnök és Dr. Tar Károlyné kurátor fejezte ki jókívánságát az országos kitüntetésben részesült egyesület tagjainak.
TOVÁBB ⇨
2017 március 3. péntek
TÖKLÁMPÁS KIÁLLÍTÁS
Dobány Mariann töklámpás készítő kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők márc. 3 - ápr. 3- -ig a DMK Tímárház - Kézművesek Háza kisgalériájában.
TOVÁBB ⇨
2017 március 2. csütörtök
ARANYOS VITÉZ - rajzpályázat
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rajzpályázatot hirdetett a Debreceni Művelődési Központ Tímárház – Kézművesek Háza felső tagozatos általános iskolás diákok számára. A pályázatra 135 alkotás érkezett, melyeket 3 tagú zsűri értékelt. Eredményhirdetés és díjátadás 2017. március 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Tímárházban. A rajzpályázatot díjakkal támogatta a Kézműves Alapítvány. 
TOVÁBB ⇨
2017 március 2. csütörtök
EGY ÚTON JÁRUNK – kiállítás a DMK Csapókerti Közösségi Házában
Három különböző mesterséget művelő kézműves: Gál Attila bőrműves, Gál Tamás fazekas és Berencsi Erika nemezkészítő népi iparművészek alkotásaiból rendeznek kiállítást Debrecenben a Csapókerti Közösségi Ház galériájában. A kiállítást Dr. Vajda Mária PhD néprajzkutató nyitja meg március 2-án 17 órakor.
TOVÁBB ⇨
2017 január 27. péntek
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA
Kiállítás sorozattal ünnepli alapításának 35. évfordulóját a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület. A hagyományőrző civil közösség tagjainak alkotásaiból rendezett első kiállítást 2017. január 27-én 17 órakor Balmazújvároson a Semsey Kastélyban nyitotta meg Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke. 
TOVÁBB ⇨
2017 január 25. szerda
DEBRECENI FAFARAGÓK KÖRÉNEK KIÁLLÍTÁSA
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódik a Debreceni Fafaragók Körének kiállítása, melyet január 25-én 17 órakor nyit meg Dr. Vajda Mária Phd.etnográfus, ny. főmúzeológus a DMK Józsai Közösségi Házában.
A megnyitón köszöntőt mond Balázs Ákos, a városrész önkormányzati képviselője.
TOVÁBB ⇨
2017 január 22. vasárnap
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY KÖZÖSSÉGI DÍJAT KAPOTT A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET
A díjat a Magyar Kultúra Napján Hubert Erzsébet, az egyesület elnöke és Virágosné Kozák Anikó titkár vette át Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól és Závogyán Magdolna helyettes államtitkártól Budapesten a Vigadóban.  A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel gratulál a Csokonai Közösségi Díjhoz és további sikeres munkát kíván az egyesület valamennyi tagjának és vezetőségének.
TOVÁBB ⇨
2017 január 20. péntek
A DERECSKEI RÁTÉTES SZŰRVIRÁGOZÁS 50 ÉVE - kiállítás
Sárközi Béláné Király Zsiga-díjas szűrrátét készítő népi iparművész kiállítását dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató nyitotta meg január 20-án 17 órakor a DMK Tímárház - Kézművesek Házában.  
TOVÁBB ⇨
2017 január 18. szerda
ELŐTTEM AZ UTÓDOM - Mesterek és tanítványok a családban
Ezzel a címmel rendeznek kiállítást a Magyar Kultúra Napja alkalmából Álmosdon a Református Egyházközség gyülekezeti házában a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból.
A kiállítást 2017. január 18-án 14.30 órakor nyitja meg Hubert Erzsébet etnográfus.
A kiállítás megtekinthető: február 5-ig.
 
TOVÁBB ⇨

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM